Békéscsabai Vízilabda Klub: A gyermek korosztály volt a legsikeresebb

2023. június 29. 07:20 | behir.hu

Az összes pontvadászatban résztvevő csabai vízilabda csapatot tekintve az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő gyermek korcsoportos egység volt ebben az esztendőben is a legsikeresebb. Szinte csak győzelmeket számolhattunk nevük mellett, vereséget csak nagy ritkán szenvedtek.

A 2022–2023. évi bajnokságban a tavaly nyáron Hódmezővásárhelyről érkező Katona Péter készítette fel a fiatalokat a nagy menetelésre - számolt be róla a csabaipolo.hu a mesterrel készült interjúban.

– Bár még csak egy éve vagyok Békéscsabán,  a korábbi évekből már ismertem a Csirkefogók gyermek korosztályosainak eredményességét – kezdte a fiatal edző. – Már akkoriban is ezek a fiatalok számítottak a legeredményesebbeknek a klubon belül. Van is ennek némi hátulütője, hiszen más, nagyobb egyesületek szívesen szemezgetnek közülük, a legtehetségesebbeket a szezonzárás után elviszik, miként ez az utóbbi évtizedben jellemző volt. Igaz, ez elismerése az itt folyó munkának, ám számunkra sokszor toporgást jelent a következő évek fejlődésére tekintve, nem tudunk sokszor érdemben előre lépni.

Az edző arra a kérdésre, hogy mennyit fejlődtek a fiatalok egy év alatt, úgy felelt: nagy előny volt, hogy a 2008-ban születettek már egy évet eltöltöttek a bajnokságban, így szereztek rutint. Az egy évvel fiatalabbaknak ugyanakkor sok tanulnivalójuk akadt még tavaly, hiszen ők korábban egy teljesen más rendszerű és elvárású bajnokságban szerepeltek. Olyanban, ahol még kisebb a labda, a pálya, a szabályok egyszerűbbek, a taktika más. A kezdetekben nehéz volt megszokniuk az új rendszert, de hamar megtanulták az új elvárásokat. Végül a két évjárat szépen összeszokott, összecsiszolódott.

– A legtöbbet a gyermek korosztályosok a sportban való gondolkodásban, csapat kohézióban fejlődtek – hangsúlyozta Katona, hozzátéve: – Nincs már egyénieskedés, megtanultak összedolgozni, ahogy a csapatsportágakban kell. Vannak klubok, ahol egy-két kimagasló tudású gyerekre épül a játékuk, ami hosszú távon szerintem nem vezet eredményre. Nálunk nem így volt, annak ellenére, hogy azért akad egy-két húzóember, ami kell is, hogy legyen, de a csapatmunkán van a hangsúly.

A szakember arra is kitért, hogy a klubban új edzői struktúra lesz az új szezonban, ezért fiatalabb korosztályokat is edz majd. A teljes interjú a csabaipolo.hu oldalon olvasható.

További programok »

FEL