Békéscsaba anno: A csabai búzamezők aratói

2021. augusztus 15. 09:25 | behir

Békéscsaba határában 1936-ban mintegy 22 ezer katasztrális hold föld volt gabonával bevetve. A magyar nemesítésű, Bánkúti-féle búza vetőmagok voltak a legismertebbek, és ezek hozták a legtöbb termést. Íme, egy kis életkép az egykori földekről.

Péter-Pál napján kezdődött az aratás. A gazdák többnyire a családjaikkal vagy szerződött aratókkal végezték a munkát. 1936-ban mintegy 800 mezei munkás szerződött aratási munkára: kereskedő-segédek, munkanélküliek.

Az aratás embert próbáló munka volt a tűző napon. A határban az izmos paraszt férfiak hatalmas rendet vágtak a derékig érő, sárga, kövér búzatáblában. Segítőik a marokszedő és kévekötő lányok, asszonyok voltak. Az egyik búzatáblában a derék kinézetűn gazda az eget kémlelte, végighordozta szemeit a hatalmas búzamezőn. Reménykedett, hogy nem lesz olyan óriási eső és jégverés, mint annak előtte volt. „Csak segítsen az Isten!” – sóhajtotta.

Vagy egy kilométerrel távolabb is arattak. Egy tíztagú aratócsoport dolgozott, kaszájuk vágta a rendet, mögöttük négy nő serénykedett, összerakták, azután kévébe kötötték a búzát. A harminc holdas gazda megjegyezte: attól tart, hogy a cséplésnél az adóhivatal ráteszi a kezét a gabonára, és olcsón kell majd neki odaadnia.

Közel kétezer munkás aratott a Csaba körüli határban. Voltak, akik távolabbról érkeztek és kevesebbért vállalták az aratást. A csabaiak tűrhető fizetésben egyeztek meg, 50-80 kg búzát kaptak kisholdanként, és kosztot. A csabai parasztgazdák többsége szerette jól tartani az aratóit.

Egy másik, az Élővíz-csatornához közeli búzatáblán, egy északi megyéből érkezett aratócsapat vágta a csabai búzát. Vezetője, egy kőműves ember elpanaszolta, hogy már két éve nem jutott munkához, a végszükség hajtotta a csabai aratásra. „De nem is baj, fő, hogy meg tudom keresni a családnak a télre való kenyeret” – mondta, de persze Békéscsabán is bőven akadt szegény ember, aki belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba.

A lovas hintón érkező gazda leszakított néhány kalászt és összemorzsolta a tenyere között, majd lefújta a pelyvát a kövér búzaszemekről és elégedetten nézett. Inkább csak önmagának mondta: „lesz vagy tíz mázsa hektáronként”. A nyári nap ontotta a melegét…

Gécs Béla

További programok »

FEL