A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT) elrendelése alapján a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság 116 munkatársa indult útnak vasárnap délben az árvízzel leginkább veszélyeztetett Észak-Dunántúlra, hogy segítsék az állami védvonalakon szolgálatot teljesítő kollégáik munkáját.
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai a Tát-Esztergom és a Komárom-Almásfüzitő közötti árvízvédelmi szakaszon teljesítenek majd szolgálatot.
Az igazgatóság mérőcsoportja már szombaton útnak indult, ők az árhullám levonulásának nyomonkövetését segítik vízhozammérésekkel. Három önállóan védekező település munkáját (Gönyű, Hédervár és Dömös) is gyulai vízügyes műszaki irányítók segítik, ők vasárnap reggel foglalták el szolgálati helyüket.
Az indulásáról készített videó megtekinthető itt:
Az Országi Vízügyi Igazgatósághoz számos helyről érkezett megkeresés, hogy a lakosság milyen módon támogathatja az árvízi védekezést. Az igazgatóság az alábbi listát tette közzé. Mint írják: amennyiben valaki teheti, hogy tevékenyen részt vállaljon a helyi védekezésben, javasolják, hogy keresse az adott település polgármesterét, aki a helyszínen tartózkodó műszaki irányítókkal szervezi a munkát és tájékoztat a teendőkről.
Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén jelenleg itt várnak önkénteseket: Dömös, Dunaalmás, Esztergom, Gönyű, Hédervár, Lábatlan, Mosonmagyaróvár, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Pilismarót.
A Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területén itt várnak segítőket: Budakalász, Dunabogdány, Dunakeszi, Kismaros, Kisoroszi, Leányfalu, Nagymaros, Százhalombatta, Szentendre, Szob, Sződliget, Tahitótfalu, Tass, Vác, Verőce, Visegrád, Zebegény.
Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.