Békés megyeiek a nemzetközi kick-box bírói táborban

2018. augusztus 2. 20:50 | behir.hu

Több mint 20 ország 75 bírója részvételével rendezték meg a kick-box bírák idei táborát. Két Békés megyei ítész is a résztvevők között volt.

A világ- és Európa-bajnokságok előtti hagyományos bírói szemináriumokon kívül beindították a több napos, tábor jellegű nemzetközi képzéseket is. Az idei nyári, a Bulgáriában, Banskoban, július 27 és 30 között megrendezett táborban vett részt Kocka András békéscsabai és Gasparik Róbert füzesgyarmati nemzetközi kick- box bíró. 

"A program tartalmazott helyzetgyakorlatokat, a különböző szabályrendszerek vitatott pontjainak megbeszélését, videó analízist, elsősegély nyújtási gyakorlatokat, feszültségkezelési tanácsokat és sok gyakorlást a tatamin. A szervezők ígérete szerint jövőre ismételten megrendezik a tábort, még komplexebb képzésekkel, ezzel is elősegítve a nemzetközi bírók felkészülését a versenyszezonra. A ringsportoknak szintén ugyanezen a helyen augusztus 1-4 között, hasonló szisztéma szerinti képzést tartanak, ahol Guljas Róbert képviseli majd hazánkat.” - számolt be tapasztalatairól Gasparik Róbert.

A Magyar Kick-box Szövetség is szervez továbbképzést és bírói vizsgát, augusztus 10-től 11-ig, Csongrádon.

 

További programok »

Sport

Karácsonyi évzáró ünnepi küzdelmek Elek városában

Az Eleki Küzdősport Egyesület tavaly alakult, és már akkor is egy jelentős rendezvénnyel mutatkozott be, amikor megrendezte a Gyakorló Küzdelmi Napot az eleki sportcsarnokban. A tavaly decemberi sikeres esemény ösztönzést adott arra, hogy idén is megrendezzék a küzdelmi napot.
2025. december 23. 17:26
FEL