Békés megyei csúcsok a szeniorok fedettpályás bajnokságán

2023. április 19. 12:50 | behir.hu

Kecskeméten rendezték meg a hétvégén a 12. fedett pályás nyílt szenior országos úszóbajnokságot, ami egyben a 7. Duna Kupa csapatbajnokság is volt. A kétnapos eseményen 47 klub 339 versenyzője lépett rajtkőre, köztük osztrák, román, szlovák sportolók.

Mint az esemény nevében is szerepel, egyben csapatversenyt is hirdettek, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Triatlon és Öttusa Sportegyesület nyert meg tekintélyes fölénnyel, 1200 ponttal, megelőzve a Törökbálinti Senior Úszóklub (811) és a Budapesti Delfineket (662). A Békés megyei klubok is szép számmal képviseltették magukat, a mindössze négy versenyzőt felvonultató Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület a 16. helyen zárt (141), a Gyulai dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub 19. (133), a Tótkomlósi Rozmárok 35. (21).

Az éremtáblázaton a törökbálintiak végeztek az élen a hódmezővásárhelyiek és a Budapesti Delfinek előtt. Itt a négy tagú békéscsabaiak a 12. helyen kötöttek ki tíz arany-, hat ezüst és két bronzéremmel. Az ugyancsak négyfős gyulai küldöttség 17. lett (négy arany-, hat ezüst-, 4 bronzérem), a két versenyzőt kiállító tótkomlósiak a 28. helyen zártak (két aranyérem).

 

A világrekordot elérő törökbálinti vegyesváltó, balról: Csikány József, Bardócz László, Csaba László és Kováts Miklós

A világrekordot elérő törökbálinti vegyesváltó, balról: Csikány József, Bardócz László, Csaba László és Kováts Miklós

 

A viadalon nem mellesleg a fővárosi Csikány József révén született egy egyéni szenior világcsúcs is a 80-84 évesek kategóriájában, mégpedig a 200 méteres hátúszásban. A régi rekord 1:26,44 perc, az új: 1:26,31. A váltószámok közül a 4x100 méteres vegyes váltóban a Csikány József, Kováts Miklós, Csaba László, Bardócz László (Törökbálint) összeállítású négyes ugyancsak világrekorddal nyert, ahol a japánok által 2021 óta tartott 6:55,34 perces csúcsát adták át a múltnak 6:40,23-mal. Emellett 25 egyéni hazai rekord, továbbá hat váltóban elért csúcs született a két nap során.

A Békés megyei dobogósok. Békéscsaba. Aranyérmesek. Gazsyné Hrabovszky Edit: 50 m pillangó, 50 m mell, 100 m mell. Miklós Éva: 100 m gyors, 50 m mell, 100 m mell, 200 mell. Pappné dr. Marik Sarolta: 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó. Ezüstérmesek. Csomai Zsolt: 200 m hát. Gazsyné Hrabovszky Edit: 50 m gyors. Miklós Éva: 50 m gyors, 200 m gyors. Pappné dr. Marik Sarolta: 100 m gyors, 800 m gyors. Bronzérmes. Pappné dr. Marik Sarolta: 50 m gyors, 200 m gyors.

Gyula. Aranyérmesek. Csepeli Pálma: 50 m hát, 200 m hát. Domokos Árpád: 50 m pillangó, 50 m hát. Ezüstérmesek. Csepeli Pálma: 100 m gyors, 100 m hát. Domokos Árpád: 200 m hát. Kertmegi Róbert: 100 m gyors.  Murnyák Zsuzsanna: 50 m pillangó, 100 m pillangó. Bronzérmesek. Csepeli Pálma: 50 m gyors, 200 m gyors. Kertmegi Róbert: 50 m pillangó. Murnyák Zsuzsanna: 100 m gyors.

Tótkomlós. Aranyérmes. Kancsó János: 50 m mell, 200 m mell.

További programok »

Gyula

FEL