Befejeződött a madárvonulás, megjöttek a kis őrgébicsek is

2017. június 3. 12:32 | Busi Ottó

 

Az utolsóként érkező kis őrgébicsek is visszatértek a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira, ezzel gyakorlatilag befejeződött a tavaszi madárvonulás.

Idén szinte minden madárfajnál másfél-kéthetes késést tapasztaltunk. A füstifecskék például a szokásos március közepe helyett most csak április elején jelentek meg. A rendszerint áprilisban visszatérő szalakóták népes csapatai most csak májusban jöttek meg. A legutolsó vonulónak számító kis őrgébicseket május elején még hiába vártuk, csak a hónap vége felé jelentek meg nagyobb számban a költőhelyeken. A késés pontos okát nem tudjuk, de valószínűleg a telelő- illetve vonulóhelyeken lehetett kedvezőtlen az időjárás.

Talán kevesen tudják, hogy a vonuló madarak közül tavasszal először a magevők érkeznek meg. Őket követik az apró rovarokkal táplálkozó madárfajok, végül a sort a nagytestű rovarokra specializálódott szalakóták, kék vércsék és kis őrgébicsek zárják.

 

forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Életmód

FEL