Befejeződött a kalászosok betakarítása

2018. augusztus 4. 16:51 | behir.hu

Az előzetes összesítés szerint az elmúlt öt év átlagánál néhány százalékkal kevesebb az idei termés, az árak viszont magasabbak – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára pénteken Dányban sajtótájékoztatón.

Feldman Zsolt elmondta, hogy az 1,6 millió hektárnyi termőterületről az előzetes összesítés szerint 7,6 millió tonna kalászost gyűjthettek be a gazdálkodók a magtárakba - írja a hirado.hu. Ez hozzávetőleg 10 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi szezonban, amikor rekordtermést könyvelhettek el. A gabonán belül búzából 4,8 millió tonna az idei eredmény, ebből mintegy 2,5 millió tonna a jó minőségű étkezési búza, amely fedezi a hazai szükségleteket. További körülbelül 2 millió tonna búzát exportálnak a gazdálkodók, méghozzá igen kedvező áron – tette hozzá.

A tavalyinál magasabb világpiaci ár az Európa más országait sújtó igen mostoha időjárásnak tudható be – utalt rá az államtitkár. A kontinens nagy részén hónapok óta tartó aszály van, amely szokatlan forrósággal párosul, ez pedig más országokban nagyon gyenge gabonatermést eredményezett. Így a tonnánkénti tavalyi 45 ezer forintos külpiaci ár már most 10 ezer forinttal magasabb, ami tovább is emelkedhet. Már jelentkeztek is dán és német vevők a magyar búzáért.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a gabona minősége az idén meglehetősen változó. Az ok az időjárás. Az év első hónapjaiban aszály volt, majd hirtelen nagyon meleg időszak köszöntött be, ami miatt a szokásosnál két héttel korábban indult a betakarítás. A nagy esőket, viharokat is megsínylette a termés minősége. Szeptemberben kezdődhet a másik fontos gabona, a kukorica betakarítása, a minőséget és a termésátlagokat illetően sok múlhat az előttünk álló hetek időjárásán – hívta fel rá a figyelmet.

 

További programok »

FEL