Balesetnél helyszíneltek a rendőrök Mezőberényben, Csanádapácán és Békéscsabán

2019. január 13. 07:43 | behir.hu

Békés megyében, 2019. január 12-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Mezőberény külterületén, 8 óra 30 perc körül egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy forgalmi ok miatt álló tehergépkocsi pótkocsijának. Ezután áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol elsodort egy férfit, aki az út szélén állt. A balesetben a férfi súlyos sérülést szenvedett.

 

Fotó: police.hu

 

Egy órával később, Csanádapáca külterületén szintén forgalmi ok miatt megálló személygépkocsinak ütközött neki egy másik autó. A mentők az utóbbi jármű egyik utasát súlyos sérüléssel vitték kórházba. 

Békéscsabán, a Kazinczy utca és az Illésházi utca kereszteződésében, 11 óra előtt néhány perccel elesett egy kerékpáros nő, aki súlyosan, életveszélyesen megsérült.

Forrás: police.hu

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL