Balesetnél helyszíneltek a rendőrök Békéscsabán, Tótkomlóson és Békésen

2020. augusztus 30. 08:54 | behir.hu

Békés megyében, 2020. augusztus 29-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsabán, a Csaba utca és a Kinizsi utca kereszteződésében, 5 óra 15 perc körül egymásnak hajtott két kerékpáros, az egyik biciklis nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Tótkomlóson, a Mezőhegyesi út és a Kereszt utca találkozásánál, 8 óra 45 perc körül összeütközött két személygépkocsi. A balesetben ketten könnyebben megsérültek.

 

Fotó: police.hu

 

Békésen, a Hegedűs utcában, 14 óra 30 perc körül egy személyautóval közlekedő férfi, aki a gyanú szerint ittasan vezetett, nekiütközött egy oszlopnak. A mentők a férfit könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL