Balesetek és ittas sofőrök miatt is intézkedtek a Békés megyei rendőrök

2020. augusztus 14. 10:02 | behir.hu

Nagyszénáson és Eleken balesetnél helyszíneltek, Mezőkovácsházán és Dévaványán ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök augusztus 13-án.

Két személygépkocsi ütközött össze Nagyszénáson, a Petőfi Sándor utca és az Árpád utca kereszteződésében 17 óra 30 perc körül. Az egyik jármű vezetője könnyebben megsérült. – számolt be róla a rendőrség. Eleken, a Pöltenberg utcában, 18 óra 45 perc körül két kerékpárral közlekedő gyermek hajtott egymásnak. A mentők az egyik gyermeket súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Békés megyében két helyen is ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök augusztus 13-án. Először 8 óra 45 perc körül, Mezőkovácsházán, az Alkotmány utcában ellenőriztek egy személygépkocsi-vezetőt. Ezután 16 óra 45 perc körül, Dévaványán, a Szeghalmi utcában állítottak meg egy autóst. Mindkét járművezetőnél alkoholfogyasztást jelzett a szonda és a további légalkoholmérések is igazolták azt, hogy ittasan vezettek. A rendőrjárőrök a két férfi jogosítványát elvették és büntetőfeljelentést tettek ellenük.

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
2024. március 28. 09:20
FEL