Orosz Biankáék a nyitó körben ugyan a vártnál nehezebben, öt szettben, de legyőzték a Vasas fiataljait, így sikerrel rajtoltak a bajnokságban.
– Ugyan elhoztunk két pontot, de a vártnál nehezebb mérkőzést játszottunk. Van bennünk egy kis csalódottság, nem úgy teljesítettünk, ahogy azt elképzeltük, de várjuk már a következő meccset és készülünk minden erőnkkel. Elkezdtünk visszatérni az alapokhoz, hogy azokat megszilárdítsuk, sokkal több önbizalomra lesz szükségünk, próbálunk magabiztosabban pályára lépni, illetve pontosabb játékkal készülni pénteken – fogalmazott a center a klub hivatalos oldalán, aki korábban a Szent Benedek Röplabda Akadémiát is erősítette.
Pénteken adott a lehetőség, hogy a csapat tovább csiszolja a játékát a fürediek ellen, akik a Vasas Óbuda ellen, hazai környezetben szenvedtek 3:0-s vereséget az első fordulóban. Nagy Péter úgy látja, a saját játékukra kell figyelni a második mérkőzésükön.
– A felkészülés ilyenkor még más, nem áll rendelkezésre sok anyag az ellenfelekről, így leginkább a saját játékunkra koncentrálhatunk. Ezen a mérkőzésen sem lesz máshogyan, ugyanis az előző is azért lett ilyen szoros, mert amiket megbeszéltünk, azokat nem sikerült magas minőségben kivitelezni. Persze felkészülünk a Füredből is, de a fókusz saját magunkon lesz, hogy azokban a játékelemekben, amikben nem teljesítettünk megfelelően, most jobbak legyünk – emelte ki a csapat vezetőedzője.
A találkozó pénteken 18 órakor kezdődik a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban, amelyen dr. Árpás Krisztina és Halász Enikő lesz a két játékvezető. Az összecsapást a Hunvolley TV élőben közvetíti.
TIPPMIXPRO NŐI EXTRALIGA
2. FORDULÓ
Október 17. (péntek)
18.00 SZBRA–MBH-Békéscsaba
Október 18. (szombat)
17.00 KHG KNRC–Vasas SC
19.00 UTE–Fatum-Nyíregyháza
Október 21. (kedd)
20.00 TFSE–Vasas Óbuda
A TABELLA ÁLLÁSA:
1. Vasas Óbuda 3 pont (1 győzelem/0 vereség) 2. KHG KNRC 3 (1/0) 3. MBH-Békéscsaba 2 (1/0) 4. MÁV Előre 2 (1/0) 5. Fatum-Nyíregyháza 1 (0/1) 6. Vasas SC 1 (0/1) 7. UTE 0 (0/1) 8. SZBRA 0 (0/1) 9. TFSE 0 (0/0)