Bagyinka Fanni: Várom, hogy Békéscsabán játsszunk!

2022. augusztus 31. 19:20 | behir.hu

A magyar női röplabda-válogatott az eredmények kedvező alakulásának köszönhetően (ha Ukrajna legyőzi vasárnap Portugáliát 3:0 vagy 3:1 arányban), egy szombati, Ciprus elleni sikerrel kiharcolhatja az Európa-bajnoki részvételt. A válogatott az ukránok elleni mérkőzést követően Békéscsabán zárja a selejtezősorozatot. A lejátszott mérkőzésekről, várakozásairól Bagyinka Fanni, a válogatott és a Swietelsky-Békéscsaba centere nyilatkozott a szövetség hivatalos oldalán.

– Két sima győzelemmel és egy szoros vereséggel áll a válogatott az Eb-selejtezősorozat első köre után, ráadásul a következő, Ciprus elleni mérkőzésen meg lehet a kijutás. Hogy értékeled ezeket a mérkőzéseket?
– Mindegyik ellenfélre alaposan felkészültünk, ennek is volt köszönhető, hogy már az első körben sikerült hét pontot szereznünk. Az ukrán meccs kapcsán természetesen van bennem egy kis hiányérzet, hiszen nagyon kicsin múlt, de jó érzés volt, hogy 1:2 után sikerült visszajönnünk a meccsbe.

– Milyen volt a hangulat a hazai mérkőzéseken? Külső szemlélőként a közönség fantasztikus volt: ti hogy éreztétek a pályán?
– Hazai pályán játszani mindig nagy élmény, óriási löketet tud adni a csapatnak a szurkolás, ez most sem volt másképp, a szerdai, ukrán meccsen telt ház volt, az egész lelátó szinte együtt élt a csapattal, nagyon élveztem a hangulatot.

– Ha már a közönség szóba került: Békéscsabán, valószínűleg telt ház előtt fogadjátok Portugáliát. Ad neked plusz motivációt, hogy a Swietelsky-Békéscsaba játékosként hazai pályán mutathatod meg magad?
– Szeretem, hogy Békéscsabán szezon közben is sokszor játszunk telt ház előtt, a portugál meccsen is hasonlóban bízom. Motivál és magabiztosságot ad, hogy jól ismerem a csarnokot, egyértelmű, hogy a meccs után győztesként szeretném elhagyni a pályát! Emellett ott lesznek a lelátón a számomra legfontosabbak, ami szintén rengeteg plusz motivációt ad.

– Amennyiben szombaton Cipruson is győz a csapat, és az eredmények is kedvezően alakulnak, akkor már vasárnap meg lehet a kijutás. Mit vártok a Ciprus elleni visszavágó mérkőzéstől?
– Az első mérkőzéshez hasonló, koncentrált játékot szeretnénk mutatni Cipruson is, nem lehet más a cél, mint a 3 pont begyűjtése. Ha pedig a továbbjutás már a hétvégén eldől, annak természetesen örülünk, de attól függetlenül is szeretnénk a hátralevő meccseinket is megnyerni.

– Andreas Vollmer vezetésével egyre jobban kezd összeállni a csapat játéka. Milyen a német mesterrel készülni, mennyire sajátította el a csapat az elképzeléseit?
– Meccsről-meccsre jobban érezzük egymást és csiszolódik a játékunk, nagyon hasznos volt a felkészülés során, hogy sok edzőmeccset tudtunk játszani, és éles helyzetekben kipróbálni magunkat.

A magyar válogatott Eb-selejtezői:
Portugália – Magyarország 0:3
Magyarország – Ukrajna 2:3
Magyarország – Ciprus 3:0
Szeptember 3., szombat, 19:00 Ciprus – Magyarország (Nicosia)
Szeptember 7., szerda, 18:00 Ukrajna – Magyarország (Kutna Horá – Csehország)
Szeptember 10., szombat, 19:00 Magyarország – Portugália (Békéscsaba)

 

Forrás: hunvolley.hu

 

További programok »

FEL