Bácsik a Csabai Csirke-csikók ellen

2024. február 5. 13:30 | Such Tamás

Bő kéthónapos meccsszunyókát követően az ötödik körrel (9–10. forduló) folytatódott szombaton a békéscsabai Árpád fürdőben az OB II-es felnőtt bajnokság, amely az alapszakasz végéhez ért. Még aznap a Csirkefogók gyermek III-as korosztályú csapata Hódmezővásárhelyen mérette meg magát. De hogy lehetett Katona Péter, a gyerekek edzője egyszerre két helyen? Lejjebb kiderül!

A Swietelsky-Békéscsaba csikósított, papíron nagykorú csapata – előfordult, hogy a 23 éves Katona Peti volt a legidősebb a 15-17 éves hazaiak közt – az első meccsén a szegedi, majd a csongrádi felnőttek ellen játszott. Az Ajtai Miklóst és Zsilák Lászlót nélkülöző gárda, mindkét derbin az utolsó játékrészben tudott egyenrangú ellenfélként muzsikálni. (De jól jött volna, ha ezúttal ötnegyedes egy találkozó.)

 

A 14 éves Korcsok Zulu Nándorra legalább 150 év feszül – Fotó: behir.hu / Such Tamás

 

Noha a gyerekek szuflával jól bírták az erőpróbát, csak hát ugye az ellenfelek plusz 30 évvel, negyven kilóval és vagy ötszáz meccsel voltak forban. A szegediek 12-5-re, a csongrádiak 14-5-re nyertek.  

Fodor Ádám edző a csabapolo.hu-nak többek között elmondta: „Fiataljaink sokat tanulhatnak és fejlődhetnek a felnőttek között. Részsikereket elértünk, jó volt látni esetükben, hogy a hétköznapokon gyakoroltakat időnként vissza tudták adni éles mérkőzéseken is.”

Az alapszakasz végeredménye tíz forduló után: 1. Szegedi UVTE 19, 2. Szegedi VTK 17, 3. Csongrádi VVSE 16, 4. MAFC-Infinityn, Budapest 16, 5. Szentesi Üdülőközpont 15, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3.

 

Galéria

 

(Jávor Péter nyomán; bővebben: ITT!)

És miképp lehet az, hogy a Katona Péter, a felnőttek egyik sziporkázója Hódmezővásárhelyre is eljutott? Egyszerű: épp hogy kijött a szegedi találkozóról, máris buszba pattant a gyerekekkel és meg sem álltak a célállomásig – útközben meg is száradt.

A gyermek III. korosztályosok délkeleti területi vidékbajnokságában szintén 9-10. fordulót rendezték meg Vásárhelyen. A kis csirkefogók először a Kecskeméttel, majd a szentesiekkel találkoztak. A csabapolo.hu szerint azonban az első találkozón biztos mérkőzést adtak ki kezükből, a nehezebbnek ígérkező másodikat viszont behúzták.

A Kecskeméti Sportiskola 7-6-ra győzött, míg a csabai pólósok 10–7-re múlták felül a Legrand Szentesi VK-t.

 

Bódi Bercel mindkét találkozón három-három gólt szerzett – Forrás: csabapolo.hu

 

– Egyénileg és csapatként is jól küzdöttek, fejben végig helyén voltak a gyerekek. Látva a meccset, nem volt bennem kétség, hogy ezt a derbit megnyerjük. Nem voltak gyermeteg hibáink, jók voltak a passzok, az ellenfelet nem engedtük lefordulni, védekezésünk jól működött, egymást jól segítették a srácok, ennek köszönhető a győzelmünk – foglalta össze Katona Péter.

Az állás tíz forduló után: 1. Spartak-Patent Subotica 27, 2. Szolnoki Dózsa 27, 3. Szegedi Vízipóló Suli 21, 4. Csabai Csirkefogók VK 16, 5. Legrand Szentesi VK 15, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 13, 7. Csongrádi VVSE 9, 8. Kecskeméti Sportiskola 6, 9. Invictus SC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

(Forrás: csabapolo.hu)

 

További programok »

FEL