Bábszínházzal, cirkuszi fellépéssel és gálaműsorral búcsúzott a 9. Vármegyenap

2024. szeptember 7. 20:42 | Bimbó Lajos

A szórakozás töltötte ki a kilencedik alkalommal megrendezett Vármegyenap utolsó óráit. A vármegyei összetartozás napjának délutánján estébe nyúlóan érkeztek a fellépők. A látogatókat bábszínház nevettette meg, cirkuszi akrobaták ejtették ámulatba, a végén pedig a táncgála fellépői szolgáltatták a lendületes zárást.

A Barboncás Társulat Szegedről érkezett a vármegyei sokadalomra. Az egyesületi formában működő csapat felnőtt- és gyermek előadásokat is játszik. A „színházcsinálók” a Vármegyenap fiatal közönségének egy vidám, interaktív, zenés mesefüzért mutattak be.

– Ez egy vásári játék, bárhol fel lehet állítani, nem kell hozzá színpad sem. Sokkal intimebb a közeg, nincs negyedik fal, így sokkal jobban tudunk a nézőkkel kommunikálni. Én nagyon szeretem ezt a kis játékot a nézőkkel, van, amikor kapok egy-egy vicces mondatot a plénumtól és azt le lehet reagálni – ismertette Kiss Ágnes bábművész.

 

 

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ interaktív színpadi produkcióval kápráztatta el a közönséget. A Fővárosi Nagycirkusz fiatal fellépői a rögtönzött manézsban, artistaszámokkal varázsoltak cirkuszi hangulatot a színház elé.

– "A csoda a te kezedben van!", ez a fantázianeve a Fővárosi Nagycirkusz kitelepült mobil cirkuszának. Két programelemmel készültünk. Az egyik egy előadássorozat, emellett egy cirkuszanimációs teret is hoztunk magunkkal, ahol a gyermekek is kipróbálhatják az eszközöket – árulta el Sándor András, a Fővárosi Nagycirkusz oktatási programvezetője.

 

 

A Vármegyei embertömeg estére víg sokadalommá ért, ahol a különböző táncos fellépők szórakoztatták a közönséget. A gálán jól megfértek egymás mellett a táncművészet különböző képviselői, így flamenco, néptánc, modern- és társastánc bemutató hozott ritmust a békéscsabai estébe.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL