BabaArt: a legkisebbek festhetnek

2016. október 22. 04:22 | Fekete Kata

Képzőművészet terápia a legkisebbeknek Békéscsabán. Hét hónapos kortól várják a babákat a BabaArt festőprogramra, ahol a szakemberek szerint fejlődik a finnommotorikus és manipulációs képességük is. A hazánkban egyedülálló tevékenységet Baji Miklós Zoltán alkotó találta ki.
 

Az országban egyedülálló, nem felnőtteknek vagy éppen gyerekeknek, hanem kifejezetten kicsi babáknak szóló festési lehetőséget biztosítanak Békéscsabán novembertől. Kocsikné Juhász Ágnes, a programnak helyet adó Life Tuning Studio vezetője elmondta, mindig programokkal foglalkoznak, ami a képzőművészet terápia eszközeit is használja. Ez által stresszkezelő, önismereti és realáxáló hatásúak ezek a találkozások. Eddig felnőttekre koncentráltak, most viszont kifejezetten a babák kerülnek a középpontba. Hét hónapostól 3 éves korig várják a legkisebbeket – hangzott el a sajtótájékoztatón. Baji Miklós Zoltán képzőművész elmondta, számos foglalkozást tart nagyobb gyerekeknek. Mivel a szakkörökre sokszor kisebb testvérek is érkeznek, észrevette, hogy már a csecsemők is szívesen festenek. Sőt, amikor a kicsik kiborítják az ételt, akkor is alkotnak. Itt ugyan nem spenóttal és meggyfőzelékkel dolgoznak majd a gyermekek, hanem gyermekbarát festékekkel. A festékek olyanok, amelyet akár meg is ehetnének a gyerekek, mert nem ártalmasak, mégsem fogyasztják majd két kanállal, mert nincs jó ízük. De nem is az evés, hanem a móka a fontos és az, hogy közben fejlődnek a legkisebbek.
Vámos Mónika, a Bóbita Fejlesztő Központ szakmai vezetőjétől megtudtuk, hogy 8-12 hónapos kor között még nem az ábrázolási szándék vezeti a babákat, inkább csak annak örülnek, hogy nyomot hagyhatnak a papíron, illetve a kezüket mozgathatják. Ilyenkor egész testük mozog, tehát a mozgásfejlődésükre is hatással van, valamint a tapintás útján megismerik saját testüket és határaikat, fejlesztik a finommotorikájukat, manipulációs képességüket, idegrendszerüket, koordinációs képességüket, egyensúly érzéküket.

A programra november 10-ig várják a jelentkezőket, akik az első foglalkozáson ingyen vehetnek részt.      
 

FEL