Azt hitte, vicces, ha eljátssza, hogy el akarja ütni gyalogos ismerősét

2019. december 1. 10:10 | behir.hu

Rá akart ijeszteni ismerősére egy férfi Szeghalmon. Felé kormányozta az autóját, a gyalogosnak félre kellett lépnie azért, nehogy elüsse őt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Szeghalmon, a Nagy Miklós utcában, november 2-án délelőtt egy személygépkocsival közlekedő férfi rá akart ijeszteni ismerősére. Korábban a munkahelyükön volt egy konfliktusuk, ezért azt gondolta, hogy megtréfálja őt. Felé kormányozta az autóját, a gyalogosnak hátra kellett lépnie, nehogy elüsse. Az autót vezető férfi kihallgatásán elmondta, hogy nem akarta veszélybe sodorni ismerősét, nem akarta, hogy baja essen. Csak a korábbi nézeteltérésük miatt akarta megviccelni.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság a férfi ellen közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2019. november 27-én továbbította a Gyulai Járási Ügyészségre – olvasható a police.hu-n.
 
 

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
2024. április 19. 15:31
FEL