Hamis vád bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 29 éves, büntetlen előéletű medgyesegyházi férfival szemben, aki egy ismerősét hamisan vádolta meg bűncselekmény elkövetésével, illetőleg afférba keveredett egy másik utassal a bánkúti állomáson. A járási ügyészség arra is indítványt tett, hogy a próbaidő tartamára a bíróság rendelje el a férfi pártfogó felügyeletét is – közölte szerdán a Békés Vármegyei Főügyészség.
Mint írták, a férfi 2025. május 29-én este elment Medgyesegyházán egy nyilvános telefonfülkéhez, hogy – a közöttük fennálló haragos viszony miatt – telefonon bejelentést tegyen egyik ismerősével kapcsolatban. A terhelt a segélyhívón keresztül a Békéscsabai Rendőrkapitányság részéről a hívást fogadó személlyel valótlanul azt közölte, hogy őt egy konkrétan, név és cím szerint megjelölt ismerőse 2 nappal korábban egy késsel azzal fenyegette meg, hogy meg fogja gyilkolni, illetőleg azzal is megfenyegette, hogy ha elmegy ismerőse lakcímére, akkor a terhelt édesanyját is megöli.
A segélyhívás miatt a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központja utasítására rendőri intézkedésre került sor, melynek során a terhelt, valamint a bejelentett személy meghallgatásával megállapítást nyert, hogy a bejelentésben foglaltak valótlanok. Az ügyészség szerint a terhelt a bejelentésben személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségével vádolta hamisan a hatóság előtt a másik férfit.