Tavaly ilyenkor szakadt (a hó); most hétágra süt (a nap).
– Inkább menj a kolleginákhoz – mondta József árus, a piacon –, én nem merek beszélni.
A drága kollegina, ha az arcát/nevét nem is adta, de elindít egy vonalon, mégpedig a fagyasztott fenyő útján.
A minap egy asszony azzal zsibbasztotta, hogy „azért van ilyen színe a fának (halovány zöld), mert biztos, hogy lefagyasztották!”. Minderre a faárus hölgy azzal kontrázott, hogy „az összetámasztott fák meg azért vannak benyomódva, mert eredetileg plazmafenyők, amiket otthon a falra lehet szerelni."
Jólesett a napsütésben bóklászni, a dús fenyőillatban, miközben az orromra koppintva megjegyezték, amúgy a gyantát érzed.
A másik helyszínen két dobozi diák, Szöllősi Sándor és a négy évvel idősebb Liseczki Márk tolja a téli burtyit (gálya, meló, melódia). Márk szerint faluban ez a négy esztendő nem számít.
Szabó István, aki valaha a piaci Pisti krimó feje volt, most óriásfenyőket (is) árul, elmagyarázta a fagyasztott fenyő körüli lényeget:
Azokat a fenyőket még októberben, Romániában kivágják, majd hűtőkamrába teszik őket, hogy hidegen legyenek. S amikor decemberben elkezdik őket árusítani, egy darabig még tartják magukat, amit a gyanútlan vevő észre sem vesz, majd csak otthon tapasztalja, hogy bitangul hullik a levele.
Zárszóként Z. elmeséli (ez már a negyedik helyszín): Amikor néhány éve belevágott a fenyőfa-bizniszbe, az egyik karácsony reggel, talán december 26-án elhatározta, hogy mindenféle haszontalan dologra elveri, a közel egymilliós bevételt...
Elmondása szerint azóta megvilágosodott, és ma már csak fában utazik.
Jó az illatja!
