Új albumát mutatta be a csabai Supamono trió a hangszerboltban

2023. július 7. 17:53 | Such Tamás

Hangszerek közt, ám hangszerek nélkül, de stílszerűen a békéscsabai Zenecentrum Hangszerüzletben mutatta be péntek délután az új hanganyagát a Supamono. A Fényeső című, CD formátumban is lejátszható album 11 dalt tartalmaz. A premieren megjelentek a csapat tagjai is: Nédó Géza, Sajti Anita és Nédó Andrea is.

A lemezbemutató előtt Nédó Géza, a formáció dalszerzője elmondja, a 2018-as debütálásakor a Supamono még egyszemélyes projektként működött. Kezdetben a funkys-technós stílust preferálta, miután azonban nem érzett a műfajban túl nagy kihívást, hamarosan bevette maga mellé a kislányát. Andika rappelős-szavalós csatlakozásával lényegesen populárisabb irányba fordultak.

 

Galéria

 

– Tavaly nyáron azonban egyre jobban érlelődött bennem, hogy mégiscsak kellene egy énekhang is – meséli. – Majd kiposztoltam a Facebookra, hogy énekesnőt keresek, és úgy ismertük meg Anitát. Először egy négysoros verzét énekelt fel, ami már elsőre hibátlan volt, kvázi nem kellett javítani.

Hozzáteszi, a számok leginkább a pozitív életvitelről, a szeretetről, az elfogadásról szólnak, a keresztény értékrendet képviselik. Megemlíti, történhet bármilyen nehézség az életben, de ha az ember hisz önmagában, mindig van megoldás.

A Supamono klip-premierje, A felhők fölött című szám július 8-án, 19 órától itt megtekinthető:

 

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL