"Az igazi bohóc a legmagasabb szintű művész" - gondolatváltás Berta Jánossal

A témaválasztásom a "bohóckodás" témaköré fonódik, mégpedig azért, mert úgy gondolom, hogy nagyon nagy szüksége van mindenkinek az igazi vidámságra, és a jóízű nevetésre. Picit ambivalens módon gondolkodom mégis a "nagy nevetettető karakterről" a bohócról, mint olyanról. Két személyes gondolatot szeretnék ehhez hozzácsatolni. Kiskoromban egy unokatestvéremnél aludtam. Éppen egy nyári szünet alkalmával ismerkedtem meg szobájának egy lakójával, a klasszikusan sminkelt bohóccal. Először elvarázsolt, mert nagyon szép babaformája volt, díszes mintás ruhában. Aztán, amikor mást csináltunk elkezdett zavarni, hogy folyton mosolyog és "engem néz". Kértem az unokatestvéremet, hogy takarjuk le a szemét, gondolva "hadd pihenjen ő is". Persze valójában azért kértem ezt, mert elkezdtem tartani tőle, addig egyetlen játéktól sem féltem. 

A másik személyes példám az, amikor először vittek el a cirkuszba a szüleim. Akkor életnagyságban találkoztam a széles mosolyú figurával, aki kihívott a porondra. Nem értettem mit kér tőlem, mert csak a színeket láttam belőle, majd a széles mozdulatai megijesztettek. Első reakcióm, hogy megrúgtam, majd kiszaladtam. 

Nem volt még a fejemben semmilyen filmfeldolgozás, vagy olvasat a bohócról, de valahogy mégis inkább tekintélyes személyeknek képzeltem el őket, valamilyen befolyással, varázserővel. Hogy ki is a bohóc, és mi a küldetése? Berta Jánossal beszélgettem. 

- Több szakmával rendelkezel, az életben több platformon láttalak dolgozni. Hogyan döntöttél amellett, hogy bohóc is legyél?

- Gyerekkoromban nagyon visszahúzódó voltam, a tanulásban sem jeleskedtem, más dolgok kötöttek le. Viszont a grimaszkodással és a bohóckodással mindig ki tudtam tűnni a társaim közül, és emiatt a tanáraim és az osztálytársaim is nagyon szerettek. Láttam, hogy mekkora ereje van ennek a nevettető gyakorlatnak, és elkezdtem megfigyelni a nagy bohócokat. De nem feltétlenül a cirkusziakra gondolok, hanem azokra, akik nem használnak kelléket, illetve sminket. Tovább erősödött bennem az érdeklődés e szakma iránt, amikor megfigyeltem az utca embereit, akik komoran és szomorúan járkáltak. Akkor éreztem annak a szükségét, hogy bohóc legyek.

- Szerinted ki a bohóc? 

- Úgy gondolom, hogy a bohóc társadalmi tükör. A célkitűzés az, hogy megmutassa a társadalom szépségeit és hibáit. Téved az, aki azt hiszi, hogy ez a karakter csak nevettetni tud. 

- Ha már a bohóc személyénél tartunk, téged is inkább Jimmy bohócként ismernek. Mit érzel egy-egy fellépés után? 

- Ahány fellépés, annyiféle érzés, ezt így tudnám megfogalmazni. Vannak olyan előadások, amik nagyon feltöltenek, viszont vannak olyanok is, amik nagyon lehúznak és az ágyban kötök ki. Természetesen ez nem a panasz hangja bennem, ez a dolgom. Itt arra gondolok, hogy nehezebb a dolgom a nézőközönségtől függően. Ezeket a helyzeteket is szeretem, hiszen kihívás. Hogy példát is mondjak, nagyon fontosnak tartom, hogy sérült gyerekeket szórakoztassak. De lelkileg sokszor ez nehezebb számomra.

- Mit gondolsz arról, hogy a bohóc művész? 

- Először szeretném tisztázni a gondolataimat arról, hogy mi is a művészet. Úgy gondolom, hogy művészet az, ha egy ember a világról alkotott véleményét valamilyen formában közvetíti a többi ember számára. Így válaszolva a kérdésre, szerintem az igazi bohóc a legmagasabb szintű művész. Bohóc az az előadó, aki tud művészkedni, zsonglőrködni, megsiratni, megnevettetni. Nagy tudású, és nem feltétlenül csak pozitív érzéseket képes megmozgatni másokban. Úgy érzem, hogy szeretnék még ebben a szakmában is fejlődni és nagyon sok érzést életre kelteni.