Az időjárás dönt az őszibarackpiacon

2018. augusztus 28. 06:07 | behir.hu

Fagykárok sújtották idén az őszibarack-ültetvényeket, és a nagy terméskiesés következtében a tavalyi árhoz képest mintegy 70 százalékkal drágábban adták a nagybanin a hazai termésű gyümölcsöt. Európában is csökkent a termés, de kisebb mértékben.

Magyarországon összesen 3700 hektáron termesztettek őszibarackot 2017-ben – idézte a KSH legfrissebb gyümölcsültetvény-összeírásának előzetes adatait az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Arányaiban is kevés, a termőterület csupán 30 százaléka öntözhető, de a gyakorlatban még borúsabb a kép, hiszen tavaly ennek csupán a felét öntözték. A KSH felmérte a gyümölcstermesztők telepítési és kivágási szándékát is, és a vezető gyümölcskultúrák közül az őszibarack az egyetlen, amelyből a tervek szerint többet vágnak ki, mint amennyit telepítenek.

Az őszibarack termése meglehetősen hektikus: az elmúlt tíz évben 16 és 60 ezer tonna között alakult. Az idén fagykárok sújtották az ültetvényeket, ami jókora terméskiesést okozott. Magyarország őszibarack- és nektarin-külkereskedelmi egyenlege negatív: a KSH adatai szerint a behozatal 11,5 ezer tonna, a kivitel 41 tonna volt 2017-ben. A Budapesti Nagybani Piacon június elején jelent meg a belföldi őszibarack, kilónként 500 forintos termelői áron. A 24–33. héten mért 507 forintos termelői ár 67 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az importbarackot a hazai szezont megelőzően, már a 17. héttől lehetett kapni.

Az olaszországi és a spanyolországi őszibarack nagykereskedelmi ára átlagosan 3 százalékkal volt magasabb (720 forint/kilogramm) 2018 18–27. hetében, mint egy évvel korábban. Az importőszibarack az idén folyamatosan jelen van a kínálatban a belföldivel együtt.

A belföldi nektarin termelői ára kilónként 440 forint volt 2018 27–33. hetében, 54 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az importnektarin április végétől folyamatosan jelen volt a kínálatban. Ennek nagykereskedelmi ára átlagosan 5 százalékkal volt magasabb (666 forint/kilogramm) 2018 18–33. hetében, mint az előző év azonos időszakában.

Az Európai Unió négy vezető őszibarack- és nektarintermelő tagországában – Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban és Franciaországban – ugyancsak visszaesik idén a termés, a tavalyihoz képest várhatóan 11 százalékkal, 2,83 millió tonnára csökken.

Az AKI által idézett Europech adatai szerint a nektarin termése 13 százalékkal, 1,36 millió tonnára, az őszibaracké 8 százalékkal, 1,15 millió tonnára, a lapos baracké pedig 12 százalékkal, 312,5 ezer tonnára csökkenhet. Az ipari őszibarack termése 7 százalékkal több lehet a tavalyinál, és 835 ezer tonnára emelkedhet.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unióban az őszibarack nettó termelői ára 85 eurócent volt kilogrammonként 2018 júliusában, ami 27 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos hónapjában.

Ezen belül Franciaországban 45 százalékkal 1,73 euró/kilogrammra, Olaszországban 61 százalékkal 79 eurócent/kilogrammra, Spanyolországban 10 százalékkal 77 eurócent/kilogrammra emelkedett az őszibarack termelői ára, ugyanakkor Görögországban nem változott, és 69 eurócent körül alakult. A közösségben a nektarin nettó termelői ára – egy év alatt 40 százalékkal emelkedve – 97 eurócent volt kilogrammonként 2018 júliusában. Az EU őszibarack- és nektarin-külkereskedelmi egyenlege pozitív.

 

Forrás: Világgazdaság

További programok »

FEL