Az Év vállalkozója díjat kapott Lovász Antal, Viczián László és Samu Tamás

2015. december 6. 13:27 | Mikóczy Erika

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tizenhetedik alkalommal rendezte meg hagyományos év végi ünnepi eseményét, a vállalkozók napját, amelyre az ország minden megyéjéből közel 600 vállalkozó érkezett Budapestre. Békés megyéből ezúttal hárman kapták meg az Év vállalkozója díjat: Lovász Antal, a gyulai Lovász Forgácsoló Kft. ügyvezető igazgatója, iczián László, az Univerzál Zrt. igazgatótanácsának elnöke és textil szekcióban Samu Tamás, a szarvasi Szirén Ruházati Kft. tulajdonos ügyvezetője.

A VOSZ akkor is a vállalkozók érdekeit képviseli, ha támogatja, és akkor is, ha kritizálja a kormányt - hangzott el a 17. vállalkozók napján. Az államnak pedig nem megnehezítenie, hanem megkönnyítenie kell a vállalkozók dolgát, amelynek érdekében a kormány és a VOSZ folyamatos párbeszédére van szükség.

Ádám Imre, a VOSZ soros elnöke elmondta: a szervezet egyet jelent a sokszínű, érdekképviseletet, szolgáltató valamint kulturális missziót egyaránt ellátó vállalkozói szövetséggel. A VOSZ neve egyben összeforrt a Prima díjakkal is. Ezekben a díjakban elemi erő van, amely képes a társadalom egészére jobbító hatással lenni.

Ádám Imre kifejtette: a VOSZ a vállalkozók szolgáltató partnere is egyben, amelynek legnagyobb sikere a mára nagy múltra visszatekintő Széchenyi Kártya megalkotása. A szervezet egyben a vállalkozók véleményének hordozója, amely hallatja hangját a gazdaságot érintő országos ügyekben.

„Különleges teljesítményt mutatnak fel a magyar vállalkozók, hiszen az állam működésének ellenére sikerül elérniük eredményeiket” – így köszöntötte a megjelenteket az eseményen Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: az állami bürokrácia, az állam egésze ma nem partnerként kezeli a vállalkozókat, ezen pedig változtatni kell. Az állam inkább megnehezíti a cégek helyzetét, semmint megkönnyítené, a bürokrácia megöli a vállalkozói kedvet – fogalmazott Lázár. Szerinte változás akkor lesz, amikor a NAV dolgozói tisztában lesznek azzal, hogy a fizetésüket a vállalkozóktól kapják.

Az államnak a párbeszédre kell törekednie a vállalkozókkal, akik egyben a legfontosabb szövetségesei is. Ebben a folyamatban a kormány számít a VOSZ tapasztalatára, javaslataira is – jelentette ki a miniszter.

– Minden kormánnyal voltak vitáink, és minden kormánynak sikert kívántunk – jelentette ki a párbeszéd kapcsán Demján Sándor. A VOSZ ügyvezető elnöke ünnepi beszédében kifejtette: vállalkozói érdekképviseletként a feladatuk a vita, amely nem háborút jelent. Demján Sándor üdvözölte Lázár János az olcsóbb és hatékonyabb államra tett utalásait, és kijelentette: számtalan intézmény van felesleges létszámokkal feltöltve. A forrásokat nem erre, hanem inkább a gazdaság élénkítésére kellene fordítani, a bővített újratermelést bátorítani, és kedvező hitelekhez juttatni a vállalkozókat.

A hagyományoknak megfelelően az esemény végén átadták az ország legkiválóbb vállalkozóinak a rangos díjakat. Az elismerések magas rangú állami és szövetségi kitüntetések, amelyeket csak a legjobb teljesítményt nyújtó gazdasági szereplők, vállalkozók kaphatnak meg országszerte – hangzott el az eseményen.

Békés megyéből ezúttal hárman kapták meg az Év vállalkozója díjat: Lovász Antal, a Lovász Forgácsoló Kft. ügyvezető igazgatója, Viczián László, az Univerzál Zrt. igazgatótanácsának elnöke és textil szekcióban Samu Tamás, a szarvasi Szirén Ruházati Kft. tulajdonos ügyvezetője.

 

FEL