Az európai gondolkodás a fiatalok számára nem fontos, hanem alapvető

2025. március 7. 10:31 | Fajó Attila

A 21 Nap Egyesület szervezésében 25 külföldi fiatal egyetemista táborozik a gyulai Gellény Birtokon, hogy ifjúsági projektek szervezését, pályázatírást és műhelymunka foglalkozások megtartását sajátíthassák el.

– 23 éves vagyok, Milánóból jöttem és a Juventusnak szurkolok – kezdte a bemutatkozást a mosolygós olasz egyetemista, Lys Gratien Yannick Cortese – Azt gondolom, hogy amit itt csinálunk, az többről szól, mint a kultúrák találkozása vagy a naiv bája a különféle hátterű fiatalok együtt munkálkodásának. A kultúránkat magunkban hordozzuk, magunk vagyunk a kultúra. Az Európai Unió értéke a sokszínűségben immár a részünké vált. Ezek vagyunk, ez is értéket ad a számunkra és ennek a gondolatnak a jegyében tervezni, szervezni ifjúsági projekteket, azt hiszem, nagyon fontos dolog, de inkább úgy mondanám, alapvetésnek kell lennie – fűzte tovább mondandóját az olasz egyetemista. 

– Nekem a legszebb, legtöbbet adó pillanatom eddig az volt, amikor a csoportfoglalkozásainkon gyakorlatban láthattam, hogy a más országokból érkezett társaim milyen dinamikával működnek a közös, játékos feladatok során. Hogy milyen intenzitással tudnak megoldani egy-egy feladatot, hogy milyen ötletekkel rendelkeznek és a saját szervezői tevékenységemre milyen visszajelzéseket adnak. Sokat tanulok most itt, így amikor én is hasonló ifjúsági csereprogramokat szervezek, már könnyebb dolgom lesz – mondta el kérdésünkre a spanyol Alba de la Cal.

Az Erasmus+ program égisze alatt futó csereprogramot szervező hazai szervezet, a 21 Nap Egyesület magyar programkoordinátora, Uferbach Renáta úgy fogalmazott: a más-más nációból érkezett fiatalok informális keretek között tanulnak egymástól, egymás példájából és a nagy felfedezés továbbra is az, hogy a mediterrán országoktól a belga legelőkig, a magyar vidéken is hasonló módszerrel, ritmusban és elgondolás szerint fogják meg a fiatal generációt az európai értékekkel, a különböző ifjúsági egyesületek.

 

Galéria

További programok »

FEL