Térzene Program: Az Alföld Quartet ad koncertet pénteken, Gyulán

2020. szeptember 23. 07:40 | behir.hu

Az Alföld Quartet ad koncertet pénteken délután a Várkertben a Térzene Program következő eseményén – ismertette az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. közleményében.

Az EMMI kultúráért felelős államtitkársága komolyzenei sorozatának célja, hogy az 5000 fő feletti települések közül minél több helyszínen – parkokban, zenepavilonokban, köztereken – felcsendüljön a klasszikus zene és mellette más zenei stílusok.

A pénteken bemutatkozó Alföld Quartet fennállásának hét évét az együttes elkötelezett muzsikusainak hitvallása határozta meg: igényesség, profizmus, szakmai alázat, és érzékenység a közönség zenei, lelki nyitottságára. Így folyó munkájuk a zenetörténet fontos korszakait felölelő repertoárt, a világi és egyházi stílusokban, műfajokban való otthonosságot, sőt az igényes szórakoztató muzsika előadását is magával hozta.

Mindeközben a vonósnégyes a Dél-alföldi régió egyik meghatározó zenei együttesévé nőtte ki magát. A klasszikus felálláson kívül a kreativitás és a színes programokra való törekvés az elmúlt esztendőkben énekegyüttessel, hangszeres szólistákkal, színművészekkel együtt megvalósított produkciókat is hozott. Gyulán legutóbb az Almásy-kastély előtt adtak koncertet, amelyet – ugyanazon napon – egy flashmob is megelőzött a belvárosban. Az erről készült felvételt közel 70 ezren látták már a kastély Facebook oldalán.

Az együttes tagjai: Hoffmann Ágnes - hegedű, Szomorné Budai Mariann - hegedű, Jankó Zita - brácsa és Szomor István - cselló.

Az Alföld Quartet szeptember 25-ei koncertje 16 órakor kezdődik a gyulai vár tövében, a Rondella mellett. A péntek délutáni programon a részvétel díjtalan.

További programok »

Kultúra

FEL