Az advent a várakozás ünnepe

2016. november 27. 10:33 | Mikóczy Erika

Az advent a várakozás ünnepe, és bizony mindannyian várunk valamire. Az élet egy nagy várakozás, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi lesz, miután ezt a földi létet elhagytuk, és ha nincsen egy természetfölötti vonatkozása az életnek, akkor minden rövidre záródik a halállal. Akinek viszont van hite, az tudja, nem zuhan a semmibe. A testünket csak ajándékba kaptuk, a karácsony pedig éppen a megtestesülés ünnepe – mondta Kránitz Mihály teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja a hirado.hu-nak adott interjújában.

- Közeleg a karácsony, amikor Krisztus urunk születését ünnepeljük, és ezt megelőzi egy négy hetes felkészülés, a várakozás ideje. Az adventus domini-ból ered maga az elnevezés, a már magyaros hangzású advent. Sajnos sokan ebben az időszakban és az ünnepben már csak a csillogást látják, az ajándékozást. Ez persze benne van, de ennél sokkal több is. Az üdvösség történetében is van egy nagyon nagy várakozás. Karácsonykor többféle beteljesedésről beszélünk, egyrészt a kétezer évvel ezelőtti  eseménynek a megünnepléséről, másrészt Jézusnak a második visszatéréséről. Lesz egy újabb adventus domini, egy újabb úrjövet.  Az adventre az öröm a jellemző. Érdemes megállni ilyenkor, a hívőknek számtalan módon segít is az egyház a lelki felkészülésben - fogalmazott Kránitz Mihály a hirado.hu kérdésére.

Kránitz Mihály szerint érdeme a nem hívők embereknek is rácsodálkozniuk saját életükre, arra, hogy mi megy végbe a természetben, ott is állandó átalakulás van.

- Senki ne álljon meg egy bizonyos szinten, járjon az igazság után az elvei mentén. Hiszen minden ember szabad, saját akaratából dönti el mindenki, hogyan rendezi be az életét. A nem hívő ember is szereti a családját, a feleségét, a barátait, és ha ebben hűséges, valamint a lelkiismeretéhez, ami úgy szólván egy szívbe írt törvény, hogy tedd a jót és kerüld a rosszat, akkor már sokat tett. Ha már ezt megtartja, akkor jó irányba halad, hiszen az életünk, az a néhány évtized, amit itt a földön kaptunk maga az út, amit be kell járni. Ebben segíthet az adventi készülődés - mondta a katolikus egyetem dékánja.

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL