Többféle drogot fogyasztott a férfi, akit autós üldözés után kaptak el a 44-esen

2021. december 8. 12:02 | behir.hu

Az eset még februárban történt, a bíróság azonban most hozott ítéletet.

Bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt – a Szarvasi Járási Ügyészség vádirata alapján – 180 ezer forint pénzbüntetésre és 8 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt a Szarvasi Járásbíróság egy büntetlen előéletű, 26 éves szarvasi férfit és az eljárás során felmerült közel 340 ezer forintot kitevő bűnügyi költséget is neki kell megfizetnie – tájékoztatta szerkesztőségünket a Békés Megyei Főügyészség.

A férfi február 23-án délelőtt többféle kábítószert, így marihuánát és amfetamin hatóanyagú drogot fogyasztott, ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy a délutáni órákban beüljön az autójába és a 44-es számú főúton közlekedjen Békéscsaba irányából Kondoros felé. 16 óra 45 perckor a rendőrök megpróbálták feltartóztatni a nagy sebességgel közlekedő férfit, de nem állt meg. Végül több rendőrségi autó és egység bevonásával Csabacsűd külterületén állították meg. A rendőri intézkedésnek aktívan ellenálló, agresszíven és zavartan viselkedő férfit a Szarvasi Rendőrkapitányságra állították elő, ezután a vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt eredménye alapján átszállították a szarvasi orvosi ügyeletre vér és vizeletminta levétele miatt, amelyekből a szakértő többféle kábítószer jelenlétét mutatta ki.

Az ítélet jogerős.

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
2024. április 19. 15:31
FEL