Ausztrál sziget Békésen

2016. augusztus 1. 05:09 | behir.hu

Immár ötödik alkalommal tartották meg Dánfokon az Ausztrál Napot, ahol a Békésről, illetve hazánkból elszármazottakat fogadták. A rendezvény célja az, hogy megőrizzék a magyar hagyományokat, a nyelvet és bemutassák Békést a messziről érkező vendégeknek.

A találkozó nyitányaként a Békési Ifjúsági Fúvószenekar játszotta el a magyar, majd az ausztrál himnuszt. A távoli kontinens szinte minden pontjáról érkező vendégeket elsőként az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesületének elnöke, Juhász Zoltán köszöntötte, aki örömmel fogadta, hogy a huszonkétezer kilométeres távolság ellenére máig is kötődünk egymáshoz. 

- A célunk kezdettől fogva, hogy a magyar nyelvet fenntartsuk, a világ másik végén élő magyaroknak egy olyan kötelet nyújtsunk, amivel a gyökereikhez vissza tudnak kapaszkodni és meg tudják mutatni, hogy a magyarok összetartóak és azt, hogy a magyarok lehetnek a világ bármelyik részén, soha nem tagadják meg a magyarságukat – emelte ki az egyesület elnöke.

A találkozóra elfogadta a meghívást David Lewis, a bécsi ausztrál nagykövetség nagykövet-helyettese is, aki hangsúlyozta, értékelik azt a munkát, amit az emberi kapcsolatok és a jótékonyság területén az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete végez.
- Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Nagyon fontosak az ilyen rendezvények, hiszen az a 70 ezres magyar közösség ugyanúgy otthonának tartja Ausztráliát, mint Magyarországot és ez a közösség fontos részét képezi Ausztrália multikulturalizmusának. Ez a sokszínűség az alapja Ausztráliának, így ápolni kell a két ország közötti kapcsolatokat – fogalmazott a nagykövet-helyettes.

A találkozó nem jöhetett volna létre Szodorai Julianna nélkül, aki 27 évvel ezelőtt költözött ki kislányaival Perthbe. Számára is sokat jelent, hogy időről időre hazatérhet a szülőföldjére és találkozhat a magyar barátaival.

- Nekem és a barátaimnak nagyon fontos, hogy hazajöhessünk és várjanak bennünket a magyar honfitársaink. Hiába élünk mi egy csodálatos országban, ahol minden megvan, nyugalom, béke, jólét, de ezt a szeretetet és összetartást amit a szülőföldtől kapunk, ezt sehol máshol nem kapjuk meg – mondta el Szodorainé Tóth P. Julianna.
 

FEL