Átalakul, de nem tűnik el – utoljára szintvizsgáznak a szakmát tanulók

2020. március 6. 17:55 | Varga Diána

A szakképzési rendszer átalakulása miatt a következő tanévtől már nem szintvizsgáznak, hanem ágazati vizsgát tesznek majd azok, akik valamilyen szakmát tanulnak. Sok más iskolához hasonlóan a békéscsabai Trefort Ágoston szakközépiskolában is most vizsgáztak utoljára ebben a formában a diákok.

A családban is van autószerelő, ráadásul szereti a kocsikat, ezért is döntött úgy a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágoston szakiskolájának 9/3 osztályos tanulója, Nagy Maura Klára, hogy karosszéria lakatos lesz. Mint mondja, tetszik neki a képzés, és az sem zavarja, hogy rajta kívül mindenki fiú; a szintvizsgát sem tartotta nehéznek, amelyen egy vasdarabot kellett megmunkálniuk.

Eddig a diákok a szakképzés első felénél tettek szintvizsgát, ezzel mérték azt, hogy az intézményben tanulók nyáron képesek-e önállóan, szakmai irányítás mellett, külső, gyakorlati helyszínen dolgozni – tájékoztatott Kiss Mihály, az intézmény vezetője csütörtökön, a karosszéria lakatosok vizsgáján. Az igazgató kiemelte: büszkék diákjaikra, akik szép teljesítményt nyújtottak, megjegyezve, hogy nagy az érdeklődés a képzés iránt. Kiemelte, hogy a következő évtől – a szakképzés átalakítása miatt – már nem lesznek szintvizsgák, az ágazati képzések elindulásával párhuzamosan ágazati vizsgát kell tenniük a tanulóknak, amelyek az átjárhatóságot biztosítják majd az intézmények között.

Az új típusú számonkérést minden szakmai képzésben bevezetik, az eddigiekhez képest más felosztás, tagolás szerint – erről már Mészárosné Szabó Anna, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője beszélt. Mint mondta, eddig a szintvizsga alapfeltétele volt annak, hogy a diákok tanulószerződést köthessenek; ez továbbra sem változik, sőt, az újtípusú vizsga eredménye a szakmai vizsgába is beleszámít majd. Az osztályvezető rámutatott, hogy a négyéves szakgimnáziumok ötévesek lesznek, emellett az új rendszer fontos eleme az ösztöndíj, amelyre nemcsak a hiányszakmát tanulók lesznek jogosultak, hanem mindenki, aki szakképzésben tanul – tanulmányi eredménytől és szorgalmától függően. Szakmai gyakorlatok továbbra is lesznek, ezen felül változás még, hogy a vizsgák akkreditált vizsgaközpontokban zajlanak majd.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL