Átadták az Ormay sor felújított szakaszát Békéscsabán

2023. október 20. 14:49 | Kovács Andrea

Békéscsaba önkormányzata két külterületi útját újította fel a közelmúltban. A Kastélyszőlőkben lévő Ormay sor mintegy 721 méter hosszú, új szilárd útburkolatát pénteken adták át.

Békéscsaba önkormányzata 2021-ben a „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című felhívásra nyújtott be pályázatot, és közel 158 millió forint összegű támogatást kapott. 

– Magyarország kormánya az elmúlt néhány évben csaknem 7 milliárd forinttal támogatta a Békéscsabán lévő, elhasználódott belterületi utak fejlesztését. Ennek a következő lépése az, hogy a vidékfejlesztési alap pályázataiból a külterületeken is fejlesszük az infrastruktúrát, hiszen nagyon fontos, hogy azokról is gondoskodjunk, akik itt élnek, itt gazdálkodnak. Oda kell figyelnünk arra, hogy a külterületek jól megközelíthetőek legyenek, és az ott élőknek is megfelelő szolgáltatásokat tudjunk biztosítani, ezáltal bekapcsoljuk az adott település vérkeringésébe – hangsúlyozta az ünnepélyes útátadón dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja.

 

 

Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy  2021-22-ben Békéscsaba belterületein zajlott útépítési program, de már akkor fontosnak tartották, hogy a külterületen lévő földesutakat is leburkolják, ezért a vidékfejlesztési alaphoz nyújtottak be pályázatot, melyen 157 millió forintot nyertek. Ebből két külterületi utat tudtak szilárd burkolattal ellátni. Az Ormay soron 721 méternyi burkolt utat építettek, a kereszteződés kialakítása, illetve az árok rézsű rendezése is megtörtént. Jaminában, a Kereki bekötőúton pedig 521 méter hosszan újították fel a szilárd burkolatú utat.

– A helyszínek kiválasztásánál a fő szempont az volt, hogy a közelében legyen több olyan vállalkozás amelyeknek a profilja a mezőgazdasághoz kapcsolódó vagy ipari, illetve kereskedelmi tevékenység.  A beruházások célja az volt, hogy a csabai vállalkozások számára komfortosabb közlekedési, szállítási körülményeket biztosítunk, amellyel meggyőződésem szerint javul a vállalkozások versenyképessége – emelte ki Békéscsaba polgármestere.

 

Csányi Illés önkormányzati képviselő elmondta, hogy az Ormay sornak egyre több állandó lakója van, ezért is volt fontos, hogy szilárd burkolatú utat építsenek. A jövőben szeretnék a bekötő utcákban a közműveket kiépíteni, a környéken lévő belterületi utakat leaszfaltozni, valamint csapadékvíz-gyűjtő árkokat, illetve járdákat építeni.  

További programok »

FEL