Szociális Dolgozók Bálja: Átadták az Év dolgozója díjakat

2022. május 22. 11:41 | Szabó Judit

A Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ hetedik alkalommal szervezte meg a Szociális Dolgozók Bálját szombat este Békéscsabán.

A rendezvény célja, a szociális szférában dolgozók munkájának elismerése, azok díjazása. Az este elején Szász Borisz és Kiss Viktória, a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek előadásával kezdődött.

A Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ intézményvezetője elmondta, hogy az elmúlt két évben egy nagyon nehéz időszakon ment keresztül az egész világ, ezért fontos, hogy a munkahelyen kívül lehetőségük nyíljon egy kis kikapcsolódásra.

– Azt gondolom, hogy a koronavírus-járvány miatt egy olyan időszakon vagyunk túl, ami mindenki számára nehézséget okozott. Azt gondolom, hogy most még inkább fontos, hogy megünnepeljük a szociális dolgozókat, hiszen két évig nem tudtuk megtartani ezt a bálat – emelte ki Bátori Zsuzsanna.

2017-ben alapították meg a Naplemente 2006 Alapítvánnyal közösen az Év dolgozója díjat. Ezt minden évben a terület két legjobb dolgozója kaphatja meg az alapszolgáltatások, illetvea bentlakásos szolgáltatások területéről. A szakmai vezetők három főt jelölnek a díjra és a munkatársak titkos szavazással döntik el, hogy ki kapja meg.

Idén Az Év dolgozója díjat az alapszolgáltatások területéről Bagita Géza terápiás munkatárs kapta, aki a szenvedélybetegekkel foglalkozik már több, mint tíz éve. A bentlakásos szolgáltatások területéről az Év dolgozója díjat pedig Haba Lászlóné vehette át, aki idén vonult nyugdíjba. Vezetőápoló-helyettes volt a bentlakásos ellátásban, harminchárom évig dolgozott az intézménynél.

A díjakat Békéscsaba polgármestere és Bátori Zsuzsanna adták át. Szarvas Péter elmondta, hogy embert próbáló időszak van mögöttünk. A városvezetés fontosnak tartja, hogy megünnepeljék azokat, akik az itt élőkért dolgoznak.

– A város minden évben, lényegében minden szféra munkavállalói közül ki szokott választani egy vagy két olyan személyt, akit a legmagasabb csabai önkormányzati elismerésben részesít – emelte ki a polgármester.

A díjak átadása után köszöntötték Bátori Zsuzsannát is születésnapja alkalmából. Ezt követte a svédasztalos vacsora, tombolasorsolás és a tánc hajnalig. A hangulatról a Melody együttes gondoskodott.

 

Galéria

További programok »

FEL