Árvízvédelmi védvonalak mértékadó árvízszintre történő kiépítése a Körösökön

2019. július 18. 19:00 | behir

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló - KEHOP-1.4.0-15-2016-00012 azonosító számú - pályázat árvízvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű. A projektben foglalt munkák fő eleme - Gyomaendrőd térségében - a Hármas-Körös jobb parti árvízvédelmi töltésének magasítása a mentett oldal felé. A 3,073 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló pályázatot az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) konzorciuma a beruházást 2017-ben kezdte meg,várható befejezési ideje pedig 2021. február 28.

A fejlesztés a 909 km2 területű Nagy Sárréti árvízvédelmi öblözetet érinti, Mezőtúr és Gyomaendrőd települések közigazgatási területén  12.03 árvízvédelmi védvonal Hármas-Körös jobb part 61+200 és a 66+000 tkm (töltéskilóméter) közötti szakaszán valósul meg, található.

A Hármas-Körös jobb partján - a 61+200 és66+000 tkm szakaszok között - töltésfejlesztés és altalaj megerősítés történik, ezen túlmenően a fejlesztés során teljesen újjáépül a közel százéves Peresi gátőrház, megújul a telepen található munkáspihenő és szertár épület. A járulékos beruházások keretén belül ugyanakkor gátőrházi bekötőutak újulnak meg, vízmércék áthelyezése, töltéstartozékok cseréje, felújítása, valamint fenntartó gépek beszerzése valósul meg.

A beruházás jelenlegi állása szerint a töltésfejlesztési munkálatok 95%-os készültségi szinten vannak, melynek során 250.000 m3 anyagot építettek be a mentett, illetve a vízoldalra, továbbá 3 holtágvég betöltése, szivárgó árok kialakítása és 2.200 fm kavicsszivárgó megépítése készült el. Az új szivárgóárok átereszeinek beépítése és a töltés füvesítése maradt hátra. A töltéskoronán vezetett szilárd és szórt útburkolatú utak építéséhez a homokoskavics és zúzottkő helyszíni deponálása megkezdődött. A töltésépítés miatt elektromos vezeték és légkábel transzformátor ház áthelyezése is szükségessé vált.

A Peresi gátőrtelepen végzendő munkálatok készültsége 20%-os. Az új szolgálati lakás alapozása elkészült, jelenleg a falazás előkészületei zajlanak. A munkáspihenő felújításához szükséges bontások megtörténtek. A melléképületre és a szertár épületre felkerült az új tetőhéjazat. A Zsófiamajori bekötőút felújítása befejeződött. A Soczózugi bekötőút rekonstrukciója a projekt utolsó részét fogja képezni, mert beszállító útként folyamatos használatnak van kitéve. A vízmércéket és a töltéstartozékokat az év második felében helyezik át, illetve telepítik ki. A fenntartáshoz szükséges eszközök 2020-ban kerülnek beszerzésre.

 
További információ:    kaczko.zita@kovizig.hu, 06 30 985-1535, illetve a www.harmas-koros@ovf.hu oldalon olvashat.

További programok »

FEL