Aratnak Békés megyében

2016. június 27. 10:31 | Fekete Kata

Az őszi árpa, a repce és a magborsó betakarításával elkezdődött az aratás Békés megyében, a munkálatokat a sok csapadék miatt felázott talaj hátráltatja - mondta a megyei aratási koordinációs bizottság elnöke a testület ülése után hétfőn az MTI-nek.

 Kozsuch Kornél elmondta, őszi árpát 29 ezer 200 hektáron vetettek Békésben, ennek a 65 százalékát takarították be, ám a korábban hullott, átlagosan 100 milliméternyi csapadék több helyen nagyon feláztatta a földet, emiatt a gazdák nem tudnak rámenni. Az átlagtermés 4,9 tonna hektáronként, ami Kozsuch Kornél szerint elfogadható, ám vélhetően a betakarítás előre haladtával csökkenni fog, mert a múlt hét eleji jégeső sok helyen elfektette az árpatáblákat, amelyeket nem tudnak a gépek learatni.
 Hozzátette: a felvásárlási árak is csökkennek, átlagosan 33 ezer forintot adnak egy tonna őszi árpáért.
 Repcét 16 ezer 800 hektáron vetettek, ennek a 10 százalékát aratták le. Az átlagtermés hektáronként 2,7 tonna körül alakul, ám a jégverés miatt ez is csökkenhet.
 A minőségről szólva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei igazgatóságának általános alelnöke elmondta: a már betakarított kalászosokon nem jelentkezett nagy mértékben a gombafertőzés, ám a később sorra kerülő táblákon már megjelenhet a fuzárium és a korompenész. Ezt az is fokozhatja, hogy vasárnap is esett az eső, Gyoma térségében például 85-90 milliméter csapadék hullott - mondta. A magborsónak eddig az 5 százalékát aratták le. Kozsuch Kornél elmondta: ha kedvező lesz az időjárás és nem esik több eső, a hét végén vagy a jövő hét elején elkezdődhet a búza aratása is.

További programok »

Mezőgazdaság

A vetőmagágazat aktuális kérdéseiről tartottak konferenciát Szarvason

A vetőmagágazat aktuális kérdései kerültek a középpontba azon a konferencián, amelyet Szarvason, a Vajda Péter Művelődési Központban tartottak, szerdán. A rendezvényen az előadók a biodiverzitás növelésére, valamint a fenntartható biogazdálkodás jelentőségére hívták fel a figyelmet.
2024. március 27. 18:41
FEL