Gyulai Termál FC–Vasas II. 3–0 (2–0)
Gyulai Termál FC: Füstös Krisztián, Szabó Péter, Wéber László, Krajcsó Krisztián, Zabari Dávid, Sztankó László (Prohászka Máté), Trescsula Máté (Kovács Zsolt), Zelenyánszki László (Szabó Zsombor), Czirok József (Katona György), Csicsely János (Vörös Barnabás), Zádori Krisztián. Vezetőedző: Ekker Attila.
Vasas FC II.: Horváth Kornél, Mikolay Timóteus, Szunyog György (Vincze Domonkos), Forgó Milán, Farkas Jeromos (Juhász Péter), Farkas Botond, Rideg Bálint, Hős Zsombor (Sus Kameron), Feledy Balázs, Rab Bence (Kátai Szabolcs), Jován Vilmos (Galaschek Zoárd). Vezetőedző: László András.
Gólszerzők: Zádori (23., 84.), Trescsula (33.)
A gyulai keret az előző fordulóban győzelemmel utazhatott haza a szolnoki arénából, így érmes reményekkel várta fővárosi ellenfelét. A pontvadászat erősségét kiválóan példázza, hogy az érmekért négy együttes is hajtott az utolsó fordulóban. Ekker Attila, Futaki Krisztián és Nyúl Gábor együttese 61 ponttal állt a tabella negyedik helyén, a záró etapban pedig a 62 egységet gyűjtő riválisával nézett szembe.

A hazai gárda ennek megfelelően kezdte a záró fordulót, az első percekben a kapujához szegezte riválisát. A fővárosi együttesnek volt dolga bőven, a futószalagon érkező támadások több esetben is eljutottak a kapujáig. Elsőként Krajcsó Krisztián közeli próbálkozása okozott gondot, majd Zelenyánszki László fejesénél kellett nyújtózkodnia Horváth Kornélnak. Ekker Attila csapata komoly nyomást helyezett ellenfelére, a Vasas csak a 12. percben jutott el komolyabb szándékkal a gyulai térfélre. A 23. percben már nem volt ellenszere a vendégcsapatnak a gyulai támadással szemben, a Sztankó Lászlótól érkező beadást Csicsely János bólintotta a hosszú kapufára, a kipattantóra azonban Zádori Krisztián érkezett, aki a védők tanácstalanságát kihasználva juttatta vezetéshez csapatát (1–0).
A félidő végéig Zádori Krisztián még egyszer próbálkozhatott, ám lövését ezúttal ki tudta ütni a fővárosi hálóőr, majd Csicsely János lábában maradt benne újabb találat. A hazai együttes tovább üldözte ellenfelét, Zabari Dávid és Sztankó László szélről folyamatosan küldte játékba labdáit. A 33. minutumban Zabari Dávid ívelte fel a labdát, a fővárosi védő röviden tudott csak felszabadítani, a villámgyors léptekkel érkező Trescsula Máté pedig köszönte szépen, majd fineszes megoldással beemelte együttese második gólját (2–0).

A második félidőben több területet engedett ellenfelének a gyulai csapat, a Vasas pedig megpróbálta lendületből feltörni riválisa védelmét, az 53. percben Füstös Krisztián mutatott be egy dupla védést. A hazai fél sem tétlenkedett, többször is komoly zavart tudott okozni a tizenhatoson belül. Ennek meg is lett az eredménye, a 84. percben Zádori Krisztián előzte meg védőjét, a levadászott labdát pedig a kapus mellett gurította a rövid sarokba (3–0).
A télen igazolt támadó tizenegyedik gyulai gólja azt is jelentette, hogy csapata gólkülönbségben megelőzte monori riválisát, így a bajnoki mezőny második helyén fejezte be az NB III-as labdarúgó-bajnokság Dél-Keleti csoportjának küzdelmeit.