A népi kalendárium Szent György havának nevezi: Az időjárásban legszeszélyesebb hónapot, az áprilist a jó gazda különösen figyeli, s akkor örül, ha az csapadékos, mert azzal bő termést jelez. A Szent György havi eső ugyanis „kergeti a fagyot”, viszont esős májust jósol.

Az éghajlati statisztikák szerint a jellemző minimum hőmérséklet 4 / 6 °C, míg a jellemző maximum hőmérséklet 15 / 17 °C, 38-55 mm csapadék hullik és a napsütéses órák száma 177-191 óra körül van összesen a hónap folyamán.

Április 1. – Hugó napja: Ez a bolondozás napja. E napon az a szokás, hogy az emberek tréfásan bolondot csinálnak a másikból. A beugratottakat nálunk április bolondjának, Olaszországban és Franciaországban áprilisi halnak (Poison d’Avril, illetve Il Pesce d’April) nevezik. Ez a népszokás már régóta megszokott, bár eredete nem tisztázott. Eredhet a bolondos áprilisi időjárásból, de abból is, hogy a kelták idejében e napon bolondos ünnepeket ültek, de abból is, hogy IX. Károly 1564-ben az új esztendőt, április 1-jéről január 1-jére tetette. Régen például cédulákat is küldözgettek egymáshoz az emberek, majd azt mondták, hogy nem nekik szól, s adtak egy másik címet, hogy vigye oda a cédulát neki az illető. Ehhez a szokáshoz mondókák is tartoztak:

"Csiribiri bakveréb, a bolondot küld elébb."

"Áprilisnak bolondja, felmászott a toronyba, azt kérdezte hány óra, fél tizenkettő, bolond mind a kettő."

A beugratottakat úgy csúfolták: "Április bolondja, május szamara!"

1960: Az első meteorológiai műhold (Tiros-1) felbocsájtása.

Április 6. – Irén napja: Ha esik az eső, szűk lesz az esztendő.

Április 8. - Eötvös József előterjesztette az Országos Meteorológiai és Földmágnesességtani Intézet megalapítását.

Április 10. - Az év századik napja (szökőévben, így 2012-ben ez valójában április 09.). Mivel féregűző nap, Bácskában, Baranyában a tisztaság, a takarítás napja. Kitakarítják a lakást, kiűzik a férgeket a lakásból, istállóból. Az emberek, a lovak megfürdenek, a teheneket leöntik, lemossák.

Április 12. – Gyula napja: Az év 100. napja. A tisztaság, a takarítás napja. Ilyenkor kitakarítják a lakást, az ólakat és az állatokat is lemossák.

Április 14. – Tibor napja: A hagyomány szerint e napon szólal meg a kakukk. S ha ekkor már szép zöld a vetés, akkor jó lesz a széna. 

Április 15. - A fűtési időszak hivatalos vége, azaz a távfűtéses lakásokban eddig van fűtés. Természetesen ez nem ennyire sarkos. Április 15. és május 15. közötti időszakban a hőmérséklethez kötött szerződés szerint, az időjárás változásának megfelelően (pl. a napi középhőmérséklet +10 fok alatt marad), kapcsolják ki vagy be a szolgáltatást az épületekben. Az ilyen szerződéssel nem rendelkező házak pedig külön kérhetik a szolgáltatás ki-, vagy bekapcsolását.

Április 22. - A Föld napja.

Április 22-24. - Lyridák meteorraj. Minden év április 22- 24. táján figyelhetők meg ennek a meteorrajnak a hullócsillagai. A legjobb időpont a csillagvadászatra a hajnali órákra esik.

Április 24. – ​​​​​​​György napja: Ez a nap egy ősi pásztorünnep (a Palilia) napja, amikor is az állatok e napon hajtják ki először a legelőre. Gonoszjáró napnak is tartották Szent György napját. Ezért, hogy a boszorkányokat elűzzék, a kerítésre és az ajtóra tüskés ágakat tűztek ki vagy bekenték őket fokhagymával. Az állatokat pedig a Szent György napi tűzön hajtották keresztül, hogy az ártó szellemektől és a rontástól megtisztuljanak. Úgy tartották, ha György napján "a rozsvetésben a varjú elbújhat, akkor telt csűrt hoz az aratás". Az igazi tavasz kezdetét a néphagyomány e naptól számítja.

Április 25. – Márk, Pál napja: A kukoricavetés és a búzaszentelés napja. A pap a mise után a hívőkkel kivonult a határba, majd megszentelte a vetést, ezekből a megszentelt búzaszálakból vitt mindenki haza magával. Ennek a megszentelt búzának mágikus erőt tulajdonítottak, többek között gonosz űzésre használták. Volt olyan térség, ahol ebből a szentelt búzából koszorút készítettek, amit templomi zászlóra, keresztekre helyeztek, majd nyolc nap eltelte után levettek és a szántóföld négy sarkába helyezték jégverés ellen. De volt, hogy a beteg feje alá is helyezték gyógyítás céljából. Vagy a Szent György-napi harmattal együtt beletették a kovászba, hogy szépen megkeljen a kenyér. Terményjósló napnak is tartják e napot, ide tartozik e mondás: "Ha megszólal a pacsirta, a béka, jó termést várhatsz, ellenben, ha hallgat a fülemüle, akkor változékony lesz a tavasz".

Pál fordulása. A bibliai Saulus Paulusszá változásának története alapján a kemény tél időjárásának átalakulását jósolják erre a napra:  “Pál fordulás – télfordulás”.

Rámutató negyvenes nap. A bánátiak azt figyelték meg, hogy 40 napig e nap időjárásához hasonló várható. Dologtiltó nap is a férfiak számára. Semmit sem szabad vetni ezen a napon.

 

Forrás: kukkonia.hu, eumet.hu