Április elsején újranyit a Vasúttörténeti Park

2018. március 28. 10:07 | behir.hu

Április 1-jétől egészen október végéig várja a látogatókat Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park, ahol az újranyitást követő napon, húsvéthétfőn nyuszikeresésen, számtalan kézműves- és hagyományőrző programon, koncerten és bábelőadáson is részt vehetnek az érdeklődők.

A rendezvényen lehetőség lesz tojást festeni, nemezelni, gyertyát önteni vagy húsvéti kosarat fonni, amelybe később a csoki vagy festett tojások kerülhetnek - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében az intézmény. A gyerekeket állatsimogatóval is várják, ahol megismerhetik a háztáji kis- és nagyállatokat. Azok a gyerekek pedig, akik az összes nyúlrejtekhelyet megtalálják, és begyűjtik a pecséteket, ajándékokat is kapnak. A húsvéti ünnepséget gyerekekből álló fúvószenekar nyitja meg, a nap végéig kitartó jó hangulatról pedig a Katáng zenekar koncertje, az Ákom-Bákom bábszínház előadása, valamint hagyományőrző néptáncbemutató és egy bűvészshow gondoskodik. Mindezek mellett persze lehetőség lesz kipróbálni a népszerű hajtányozást, a kerti vasutazást, a lóvasutat és a sínautót is, de nagy mozdonyon is lehet majd utazni.

forrás:MTI

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL