Apáczai Csere János díjjal ismerték el Dr. Végh Lászlónét

A pedagógus mindig azt várta a tanítványaitól, hogy értsék, amit tanulnak.

Dr. Végh Lászlónét szigorú, de igazságos tanárnak tartották a tanítványai. A pedagógus mindig azt várta a diákjaitól, hogy ne magoljanak, hanem értsék meg a tananyagot. A tanárnő Apáczai Csere János díjat vehetett át Balogh Zoltán oktatási minisztertől pedagógusnap alkalmából.

Meglepte a kitüntetés?

– Nagyon jólesett. Már az is kellemes érzés lett volna, ha csak felterjeszt valamely közösség, amelyben hosszú ideig tevékenykedtem. Középiskolai tanárként és a Bólyai János Matematikai Társulat tagjaként kaptam a szakmai elismerést. Huszonkét éve nem tanítok aktívan, mondhatnám, ki emlékszik már rám?  Mégis remélem, hogy tanítványaim nem felejtettek el egészen. Szép emlékeim vannak róluk, szerettem köztük lenni, sok örömet szereztek, sok szép teljesítményt hoztak, jó közösségekké váltak.

Hiába nem tanít, továbbra is nagyon is aktív.

– Amikor nyugdíjba mentem, nem sokkal utána kezdtem szakértőként dolgozni. Domokos László, az Állami Számvevőszék jelenlegi elnöke, Békéscsaba akkori alpolgármestere, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium, volt iskolám egykori tanítványa keresett meg azzal a kéréssel, hogy vegyek részt Székesfehérvár oktatási, nevelési intézményeit átvilágító csoport munkájában. Azzal biztatott, hogy tizenhat év szaktanári munka és tizennyolc év gimnáziumi igazgatóhelyettesi tevékenység után ez nem lesz számomra nehéz feladat. Jó érzés volt belelátni más iskolák, szervezetek működésébe, segíteni őket, de közben tanulni is tőlük. Megtapasztaltam, hogy az ellenőrző munka segítő is lehet. Az 1993-as közoktatási törvény megjelenése után Mezei tanár úr, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora létrehozta a Közoktatási Szakértők Országos Egyesületét (KÖSZE) olyan szakértők összefogására, képzésére, akik segíthetik az intézményfenntartókat, vezetőket az új törvény alkalmazásában. Békés megyében is megalakult a KÖSZE megyei tagozata, ahová hamarosan beléptem, majd a tagozat vezetője lettem. Megyei egyesületünket 2000-től szerveztem meg kollégáimmal együtt. Mivel békési származású vagyok, a mai napig visszajárok a Szegedi Kiss István Intézménybe iskolaügyi gondnokként. Érdeklődéssel és örömmel veszek részt életükben, foglalkoztatnak sikereik, gondjaik.

Nem szakadt el tehát az iskoláktól. Milyennek látja pillanatnyilag az intézmények, pedagógusok helyzetét?

– Biztos, hogy nehéz most, az állandó változások közepette szívből és lendületesen tanítani, de azt hiszem, a jó pedagógusok most is megtalálják az útjukat. Ezeket a változásokat, amelyeken még sokat kell finomítani, már régen meg kellett volna lépni. Nagy elhatározás kellett a rendszer korszerűsítésének megkezdéshez. Nehézkesen indult, némi kapkodással. Figyelembe kell venni, hogy a társadalom igénye megváltozott. Az egyéni mentalitás, a tanuláshoz, a tudáshoz való igény néha egészen meglepő helyzetek, problémák elé állítja a tanárokat és a vezetőket. Finnországnak és Dél-Koreának legendásan jó az iskolarendszere, aminek a kialakításához 30 évre volt szükség. Nekünk sajnos már nincs 30 évünk, sokkal gyorsabban kell cselekednünk, ha nem szeretnénk, hogy a magyar diákok végérvényesen lemaradjanak.

Milyennek látja a mai diákokat?

– Mivel 1994 óta nem tanítok iskolában, így arra hagyatkozhatok, amit a pedagógus lányomtól, illetve a vejemtől hallok, illetve az unokáimtól. Mellesleg ők jelentik a nyugdíjas éveim örömét.

Ön hogyan emlékszik vissza a diákkorára?

– Mindig olyan pedagógusaim voltak, akikről csak szeretettel és őszinte elismeréssel szólhatok. Mindvégig azt éreztem, hogy a nagy létszámú osztályok ellenére mindent megtesznek mindent azért, hogy a gyerekből a felszínre hozzák mindazt, amit adottságuk megenged. Szigorúak voltak, de szerettek minket. Én ugyanezt az elvet vallom. Szigorú voltam, de szerettem a diákjaimat és azt hiszem, ők is engem, legalábbis erről vallanak a visszajelzések. Hiszem azt, hogy mindenki tehetséges valamiben. Lehet, hogy nem a matematikában, de mindenkinek van olyan értéke, amelyet érdemes kibontakoztatni, éppen ezért soha nem szabad feladniuk a tanulást. Küzdeni és áldozatot hozni is meg kell tanulni.

 

Az Apáczai Csere János-díjról

A kitünetés az oktatási miniszter által adományozható egyik szakmai elismerés pedagógusok és főiskolai, egyetemi oktatók részére, kiemelkedő oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért. Az 1973-ban alapított díjat első alkalommal az év nyarán, a pedagógusnapon osztották ki a Parlamentben. Évente legfeljebb hatvan díj adományozható, azzal, hogy az alap- és középfokú oktatásban 30, a felsőfokú oktatásban ugyancsak 30 személy kaphatja meg.  

Megosztás:

Címke: , ,