A hívó dr. Müller Márton kirendelt védőügyvédként mutatkozott be, és sürgető, feszült stílusban azt állította, hogy a rendőrség letartóztatta az idős nő gyermekét, aki jelenleg a fogdában tartózkodik. „Dr. Müller” azt ígérte neki, hogy 5-15 millió forintért kihozza a fiát.
A hívó azt állította, a fiát két férfi megbízta, hogy a békéscsabai postán adjon fel egy csomagot. A postán a csomagot átvilágították, kábítószert találtak benne, ezért azon nyomban letartóztattak, a megbízók pedig elmenekültek. A kamerafelvételek kiértékelése jelenleg is folyamatban van, tette hozzá.
A csaló kifejezetten megtiltotta az asszonynak, hogy megpróbálja a fiát elérni, mivel a rendőrség a mobiltelefonját lefoglalta. A hitelesség látszatának keltése érdekében a hívás során a vonalat lekapcsolták a fogdába, amikor is egy ismeretlen hang (vélhetően egy másik elkövető) a háttérben sírást imitálva azt kiabálta: „Anyukám vigyél ki, nem fogom kibírni!”.

Stock fotó
Az ismeretlen tettes utasítása szerint az anyukának a kért 5-15 millió forintot 1 órán belül a békéscsabai postához kellett volna szállítani és átadni. Majd a csaló nyomatékosan felszólította, hogy minél több pénzt készítsen össze, mert akkor hamarabb kiengedik a fiát.
A bűncselekmény csak azért nem realizálódott, mert az idős hölgy a beszélgetés alatt a mobiltelefonjáról kétségbeesetten hívta a fia feleségét. Menye közben elérte a férjét, aki nyomban hazament az édesanyához. Amikor olvasónk beleszólt édesanyja vonalas telefonjába, a vonalat megszakították.
***
Az esettel kapcsolatban megkerestük a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot, akiktől az alábbi választ kaptuk:
Rendőreink rendszeresen járják a nyugdíjasklubokat, keresik és tájékoztatják az időseket az aktuális csalási formákról. Évek óta számos közleményben, posztban adtunk már bűnmegelőzési tanácsokat, ennek ellenére sajnos időről időre előfordul, hogy becsapnak valakit.
Tegnap egy békéscsabai idős asszonyt ejtettek tévedésbe. Azzal hívták fel telefonon, hogy a lányát letartóztatták, és azért, hogy szabadon engedjék, fizetnie kell. A nő követte az idegen telefonáló utasításait, és a háza kapujára egy táskában kiakasztott ötmillió forintot, amit néhány percen belül valaki el is vitt. Sajnos csak ezután hívta fel a lányát, aki feljelentést tett, mert az édesanyját becsapták. (Ez történet kisértetiesen rímel az általunk megosztottal – S. T.)
Ilyen, és ehhez hasonló esetekről beszélt ma a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye 8. számú idősek klubjában Deményné Tűri Zsanett rendőr százados, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Deményné Tűri Zsanett – Fotó: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Nagymamája, a 87 éves Tűri Imréné is ebbe a klubba jár, és szerette volna, ha az unokája mondja el neki és kortársainak a fontos tudnivalókat. A rendőr unoka arra kérte a klubtagokat, hogy ha hasonló telefonhívást kapnak, szakítsák meg a vonalat és hívják fel családtagjaikat.
Semmiképpen ne kövessék az idegenek utasításait, ne adjanak, utaljanak pénzt senkinek. Szó esett a banki csalásokról is, amikor szintén idegen telefonálók banki alkalmazottaknak adják ki magukat. Azt állítják, hogy a felhívottak bankszámláján gyanús pénzmozgást, utalást észleltek, és ahhoz, hogy ezt megállítsák, meg kell adni a banki adatokat, kártyaszámot, titkos kódokat, vagy telepíteni kell valamilyen alkalmazást.
Ilyen esetben se beszéljenek a pénzügyi helyzetükről, ne adják meg az adataikat, hanem szakítsák meg a vonalat és hívják fel az információs telefonvonalon a bankjukat, kérdezzék meg, hogy van-e bármilyen teendőjük.
Üzenetekben, e-mailekben kapott linkekre se kattintsanak, mert ezek is gyakran adathalász oldalakra vezetnek. Ha interneten szeretnének vásárolni, legyenek nagyon körültekintőek. Ami a piaci árnál jóval olcsóbb, azt nem biztos, hogy megéri megrendelni, mert előfordulhat, hogy nem megfelelő minőséget kapnak, vagy nem is azt kapják, amit venni szerettek volna. Személyesen is legyenek óvatosak, váratlanul becsengető idegeneket ne engedjenek be házukba, lakásukba!
A közelmúltban Gyulán előfordult, hogy ereszcsatorna cserére vállalkozók járták az utcákat. Ha valamilyen szolgáltatást szeretnének igénybe venni, először tájékozódjanak, hogy akik ilyen munkálatokat végeznek, milyen áron és minőségben dolgoznak. Ne engedjenek a sürgetésnek, ne döntsenek házalók rábeszélésének hatására percek alatt és ne fizessenek előlegeket, vagy teljes munkadíjat, árat olyan szolgáltatásért vagy termékért, amelyre valójában nem is lett volna szükségük.
A nagymama, Tűri Imréné és a klubtagok nagyon érdeklődőek voltak, sokat kérdeztek, az unoka, Deményné Tűri Zsanett r. százados pedig örült, hogy figyelmesen hallgatták. Reméljük, hogy a fontos üzenetek a klubtagokon keresztül olyanokhoz is eljutnak, akik nem részei a közösségnek, de csalók célpontjai lehetnek. Kérjük, hogy mindenki beszéljen idős szüleinek, nagyszüleinek az ilyen és ehhez hasonló esetekről azért, hogy időben felismerhessék a csalás gyanús helyzeteket, és ne váljanak bűncselekmény áldozatává.
