Anna, Anita, Panna, Richárd: Fejlődnek, gyarapodnak a debreceni négyes ikrek

2019. október 28. 12:10 | behir.hu

Nagyon boldogok a négy gyermekessé vált szülők, de a dehir.hu-nak azt nyilatkozták : a családbővítésnél itt megállnának...

Amint arról már beszámoltunk, 26 éves, Békés megyében élő, de jelenleg Debrecenben lakó édesanya négy hete feküdt a klinikán. A szülés spontán indult meg, a magzatokat császármetszéssel segítették világra október 24-én.

A szülőknek a négyes ikrek az első gyermekeik. A három lány és a kisfiú 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek.Az első felvételeken még három gyerek látszott, a későbbiekből pedig úgy tűnt, mind a négy baba lány.

Az újszülötteket Sápy Tamás adjunktus és Lampé Rudolf, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója segítette világra. Az anya és az újszülöttek jól vannak, várhatóan néhány héten belül már elhagyhatják a klinikát.

- Elsőre nagy feladatnak tűnik, de nagy boldogság már így látni mind a négy babát - fogalmazott az édesanya, Nagyné Kozák Anita. - Még nem tudjuk pontosan, hogy mi vár ránk, de igyekszünk mindenre felkészülni.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

- Bevallom, először megijedtem a feladattól, hiszen egy gyerek is nagy kihívás - mondta el az apuka, Nagy Richárd. - De amikor láttuk az ultrahang felvételeken, hogy rendben vannak és erősek, megnyugodtam. Innentől fogva átadtam magam annak az érzésnek, hogy vágjunk bele életünk legnagyobb kalandjába.

A négyesikerszülés nagyon ritka. Minden négy-ötszázezredik terhességre jut egy. A négyesiker szülés nagyon ritka. Négy-ötszázezer terhességre jut egy. A Debreceni Egyetem Klinikai központjában felkészültek a babák fogadására, itt ugyanis nem ez volt az első négyesiker.

- Korábban három éve, azelőtt pedig 30 évvel történt ilyen nálunk. A picik jó állapotban vannak. Ezt biztosítja az is, hogy klinikánk a családbarát szemlélet elkötelezett híve - hangsúlyozta Lampé Rudolf, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója.

Ahhoz, hogy a babák elhagyhassák a klinikát, el kell érniük a két kilós testsúlyt. Anita, Anna, Panna és Richárd szépen gyarapodik, így szüleikkel várhatóan már novemberben hazatérhetnek..

A Debrecen Tv tudósítását ide kattintva megtekinthetik.

 

Forrás: dehir.hu

 

További programok »

FEL