Ami a tankönyvekből kimaradt – történelmi szalon az Andrássyban

2024. október 9. 16:22 | Fajó Attila

Ötödik alkalommal rendezett az Andrássy Gyula Gimnázium történelmi szalont. Az ismeretterjesztő előadások sorát Bácsmegi Gábor múzeumigazgató, régész folytatta, aki történelmi érdekességeket és kevésbé ismert tényeket osztott meg a diákokkal.

Az Andrássy Gyula Gimnázium történelmi előadássorozata a tanulók érdeklődési körének tágítására, a gondolkodásmódjuk fejlesztésére hivatott. Szabó László igazgató kiemelte: az előadók többségében töténészek voltak eddig, de most először régész végzettségű vendéget hívtak meg a TÖRIZZZ! elnevezésű eseményre. 

– A gyerekeket jobban megfogja a feltárások izgalma, varázslatos világa, teljes joggal egyébként. Napjainkban is izgalmas történelmi leletek kerülnek elő, ami az egész közvéleményt lázban tartja – mondta el Szabó László. 

Bácsmegi Gábor, a Munkácsy Mihály Múzeum vezetője régészként is tevékenykedik, főbb kutatási területe pedig az őskor.

– A múzeumban mi mindig a legfrisebb eredményekkel dolgozunk, a tankönyvek kiadásánál ez a luxus nem elérhető, így óhatatlan megdőlhet, vagy éppen kizárólagos bizonyító erőre emelkedhet egy-egy történelmi kor vagy esemény megítélése, amiről addig csak elméletekben vagy elképzelés szintjén gondolkodtunk. A mai előadásomban az őskorig visszanyúló gazdálkodási formára is szeretnék kitérni, az úgynevezett ártéri gazdálkodás termelésre, mely egészen a középkorig tartotta magát itt, a Kárpát-medencében. Talán ha ma is használatos lenne, nem lenne problémánk az árvízvédelemmel, de ez a személyes meglátásom – fogalmazott a régész-múzeumigazgató. 

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL