Alvás- és evészavarokat okoz a pandémia a fiataloknál

2021. május 18. 10:22 | Such Tamás

Az SOS Gyermekfalvak felmérése alapján a szülők fele szerint okozott a járvány valamilyen lelki vagy mentális problémát a gyermekeknél.

 

Az SOS Gyermekfalvak felmérésében arra volt kíváncsi, hogyan viselték a hónapokig tartó bezártságot a fiatalok. Az online kérdőívet 1019 szülő töltötte ki, akiknek van középiskolás gyerekük. A szülők fele szerint a járvány okozott valamilyen lelki vagy mentális problémát, viselkedészavart a gyermekeknél.

– A leggyakoribb pszichés tünet esetükben, ami a pandémia alatt jelentkezett a szülők szerint a fiataloknál a szokatlan fáradtság (67 százalék), a tartós szomorúság és üresség érzet (65 százalék), valamint az alvászavarok (53 százalék). Reménytelenségről, pesszimizmusról is közel minden második szülő számolt be – olvasható a statisztikában.

Ugyanennyien jelezték, hogy gyermekük a korábban érdekes, élvezetes tevékenységek iránt elvesztette az érdeklődését. Magas arányban, a fiatalok 41 százalékánál alakultak ki evészavarok a pandémia alatt, a diákok harmadánál pedig dühkitöréseket, agressziót, bezárkózást tapasztalt a család. A valamilyen pszichés tünetet produkáló fiatalok közül minden nyolcadikat a halállal, öngyilkossággal, önsértéssel kapcsolatos gondolatok is foglalkoztatják.

– A szülők túlnyomó többsége (71 százalék) szerint a bezártságban leginkább az okozott nehézséget a gyerekeknek, hogy nem tudtak találkozni a barátokkal, illetve kevesebb a szórakozási lehetőség (64 százalék), ahol kiengedhetnek. A szülők elmondása alapján a diákok 44 százaléka tart attól, hogy az otthontanulás miatt lemaradt a tananyaggal – írják a felmérésben.

A COVID betegségtől a fiatalok 24 százaléka fél. Ebben az életkorban már a szerelmi élet is fontos a tinédzsereknek, a fiatalok 30 százalékának jelent problémát, hogy nehezebb párkapcsolatot kialakítani a járvány alatt. A fiatalok 43 százaléka hiányolta a kulturális, 40 százaléka a sportolási lehetőségeket is. 

A fiatalok baráti kapcsolataira is kihatott a járvány. A szülők többsége (60 százalék) állítja, hogy a járvány negatívan befolyásolta a gyerek kapcsolatait, kevesebb barátjuk lett, lazultak viszonyaik vagy egyenesen megszűntek. A szülők szerint a gyerekek 40 százaléka örül, hogy visszatérhet az iskolapadba, 33 százalékuk bizonytalan, 27 százalékuk pedig inkább továbbra is otthonról tanulna. A szülő-gyerek kapcsolatot a járvány kevésbé érintette negatívan. A válaszadók fele szerint nem volt hatással az összezártság a kapcsolatukra, 26 százalékuk szerint egyenesen javult.  

Az otthon töltött hónapok a gyermekek szabadidős tevékenységére is hatással volt. A megkérdezett szülők 65 százaléka szerint gyerekük kevesebbet sportolt, ráadásul közel ugyanennyien állítják, hogy a digitális oktatáson felül is többet használták az internetet. 

Változó, hogy a fiatalok mennyi időt töltöttek otthon tanulással. A szülők megítélése szerint a diákok 40 százaléka többet, míg 34 százaléka szerint kevesebbet tanult. A fiatalok fele különórával is kevesebb időt tölt a járvány előtti időkhöz képest, 40 százalékuknak sikerült megtartani ugyanúgy ezeket a tevékenységeket. 

Nem nőtt meg a fiatalok olvasási kedve a bezártságtól. Csak minden ötödik gyerek forgatott több könyvet, mint korábban, a fiatalok fele ugyanannyit olvasott, mint a járvány előtt. A házimunkába sem szálltak be jelentős aktivitással az otthon töltött idő alatt. Miden negyedik diák segített többet szüleinek, a fiatalok fele ugyanannyi időt töltött házimunkával, mint korábban, 18 százaléka még annál is kevesebbet. 

 – Látjuk, hogy a nálunk élő fiatalokat is megviselték ez az egy év, valószínűleg még jobban, mint a családban élő gyerekeket. A pandémiás helyzet számukra újabb traumát jelent, ami rárakódik a korábban megélt negatív élményekre. Az SOS pszichológus stábja komoly munkát fordított rá az elmúlt egy évben, hogy túléljé ezt a válságot és félelem nélkül vissza tudjanak térni az iskolapadba – fogalmazott Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője. Mint mondta, most lesz igazán nagy szerepe a középiskolákban dolgozó iskolapszichológusoknak és tanároknak, hogy a fiatalokat segítsék visszaintegrálódni a bezártságból a normális kerékvágásba.

Forrás: SOS Gyermekfalvak Magyarország

További programok »

FEL