2020-ban jelentősen átalakult hazánkban a szakképzés. Olyan rugalmas rendszert alakított ki az állam, amely számtalan kihívásra jelenthet megoldást.
– A magyar szakképzés rendszere a felzárkóztatástól a tehetséggondozásig mindenki számára kínál karrierutat és karrierlehetőségeket – fejtette ki Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár, majd kiemelte, hogy az utóbbi években összekötötték a szakképzést a felsőoktatással, hiszen a technikusi végzettség érettségit és szakmát ad. Emellett létrejött az okleveles technikusi képzés is, amelyben rendkívül szoros a kapcsolat a felsőoktatás és a szakképzés között, például tananyag tekintetében is.
Pálmai Gergely azt is kiemelte: úgy határoztak, hogy érdemes megerősíteni a pályaválasztás vállalkozói vonalát is.
– Ezért gondoltunk arra, hogy egy vállalkozásismereti roadshowt indítunk, úgy, hogy minden vármegyébe eljutunk. Ez egy egésznapos tréning, amely mindenki számára ingyenes. Azt gondoljuk, hogy olyan szükséges ismereteket tudunk átadni a fiataloknak, ami egy vállalkozásindításhoz szükséges – mondta a szakképzésért felelős helyettes államtitkár.

A programon résztvevő fiataloktól ötleteket is várnak. Akik a legjobb tervekkel állnak elő, azokat mentorálással segítik, egészen a vállalkozás megnyitásáig kísérve őket. Ehhez támogatásként a magyar kormány ettől az évtől elérhető munkás hitelt nyújtja. Ez egy szabadon felhasználható, 4 millió forint keretösszegű, kamatmentes hitel, melyet eddig több mint 30 ezer, a 26. életévét még be nem töltött fiatal vett igénybe.
Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) főigazgatója kiemelte, hogy a roadshow, a professzionális vállalkozók bemutatásával ismertetni tudja, hogy hogyan működik jól és hatékonyan a vállalkozássá válás.
A főigazgató hozzátette, hogy remek tanári karral dolgoznak és számtalan egyetemi kapcsolatuk van, mellyel olyan szakembereket tudnak adni az itt beruházóknak, vállalkozóknak, amivel elégedettek lesznek.