Aktív évet zárt a magyar egészségügy

2023. január 5. 18:08 | behir.hu

Aktív évet zárt a magyar egészségügy, az Országgyűlés az év végén elfogadta az egészségügyi ellátórendszer megerősítését szolgáló törvényjavaslatot - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Facebookra csütörtökön feltöltött videójában.

Takács Péter kiemelte: az egészségügyi ellátórendszer megerősítését szolgáló törvény megalapozza a fejlesztéseket és lehetővé teszi többek között a kórházfelújítási program folytatását. Emlékeztetett: a kórházfelújítási programban 17 fővárosi intézmény, összesen 300 ezer négyzetméteren újult meg.

Kiemelte: az infrastruktúra-fejlesztés mellett törekednek arra is, hogy az egészségügyi dolgozók is megkapják azt a megbecsülést, amit a társadalomért végzett munkájukért cserébe megérdemelnek.

"A történelmi jelentőségű orvosbéremelés harmadik lépcsőjénél tartunk", 2019-hez képest 350 milliárd forinttal nő az egészségügyi kassza, csak az orvosbéremelésnek köszönhetően - mondta. Az államtitkár hangsúlyozta, arra törekszenek, hogy a nehéz gazdasági helyzet és a háborús infláció ellenére a szakdolgozók is megkapják azt a megbecsülést, amit munkájuk után megérdemelnek.

Takács Péter szólt arról is, hogy ebben a kormányzati ciklusban szeretnék megerősíteni a lakóhelyközeli ellátásokat, aminek a legfontosabb eleme az alapellátás. Közölte: gyökeresen új struktúrába szervezik az ügyeleti ellátást.

"Annak érdekében, hogy lakossági igényeket minél jobban ki tudjuk elégíteni, folyamatosan konzultálunk, minden megyébe ellátogatunk, meghallgatjuk a helyieket. Az a célunk, hogy olyan egészségügyi ellátórendszert hozzunk létre, amelynek központjában a betegbiztonság és betegérdek áll" - fogalmazott.ű

Az államtitkár megköszönte az egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak, ápolóknak, hogy kiválóan helytálltak az elmúlt két évben, a "Covid-pandémia" idején.

"Végrehajtottuk az elmúlt tíz év" - nemcsak a magyar egészségügy, hanem talán a teljes társadalom szempontjából - legnagyobb sikertörténetét, az oltási programot. Ennek sikere önökön múlott, örök hála érte - mondta videóüzenetében Takács Péter egészségügyi államtitkár.

Forrás: MTI

További programok »

FEL