Akciót indított fehér gólyák megmentésére a Madárkórház Alapítvány

2017. augusztus 14. 15:25 | Mikóczy Erika

Akciót indított a Madárkórház Alapítvány a madármentésben is résztvevő állatvédő civil szervezetek, valamint hivatalos mentőhelyek számára, hogy az általuk mentett fehér gólyákat megfelelően felkészítve indíthassák el afrikai útjukra - közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.

Az idén nevelkedett, fiatal gólyák ezekben a napokban hagyják el a fészküket és indulnak el afrikai telelőhelyük felé. Életük ezen szakasza tapasztalatlanságukból adódóan különösen veszélyes számukra. A Madárkórház Alapítvány akciója lehetőséget ad a madármentéssel foglalkozó intézmények és magánszemélyek számára, hogy nevelt, vagy gyógyult gólyáikat szabadon eresztés előtt még időben felkészíthessék a leggyakrabban előforduló veszélyforrás, a halált is okozó villanyoszlopok és légvezetékek elkerülésére.

Az egyedeket az alapítvány egy erre a célra kijelölt röpdében fogadja, ahol megtalálható mindaz a hatás, amely a természetben is éri a madarakat.

Mint írják, a felkészítés már egy-két nap eltelte után is sikeres lehet, de ajánlatos a felkészítést a gólyák telelő helyükre való indulásáig folytatni. A program sikerességét egyedenként külön-külön is megfigyelik az alapítvány munkatársai - írták a tájékoztatóban.

Forrás: MTI

 

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL