Akár okostelefonnal is fogadhatnak kártyás fizetést a magyar kereskedők

2020. november 19. 11:46 | behir.hu

A magyarországi kereskedők is használhatják okostelefonjukat fizetésnél kártyaelfogadásra, így akár terminál igénylése nélkül tehetnek eleget a másfél hónapon belül életbe lépő szabályozásnak, amely kötelezővé teszi legalább egyfajta elektronikus fizetési lehetőség biztosítását online kasszával rendelkező kereskedőknek - közölte a szolgáltatást bevezető Fizetési Pont és a Mastercard az MTI-vel szerdán.

Az androidos telefonon elérhető szolgáltatást a Mastercard Doppio programja, és a Fizetési Pont SoftPos fejlesztése tette elérhetővé - írták. A SoftPos használatához a regisztráció mellett NFC-chippel ellátott okostelefon kell. A szolgáltatás használatához 80 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatás is jár - hangsúlyozták.

Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója a közlemény szerint kiemelte, hogy a SoftPos szükségtelenné teszi más eszközök beszerzését a fizetések fogadásához.

Fekete Diána, a Fizetési Pont szóvivője hozzátette, hogy a technológia nem is drágább, mint egy hagyományos POS-terminál használata. A Doppio program indulása óta a Mastercard már több mint 19 ezer terminált helyezett ki. Emlékeztettek rá, hogy január 1-től az online kasszával rendelkező kereskedőknek biztosítaniuk kell legalább egyféle elektronikus fizetést, a vállalat ezért azt javasolja az érintetteknek, hogy mielőbb kezdjék el az igénylést.

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét - ismertette szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), egyben felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes halogatni az adóelőleg-nyilatkozatot, hiszen az űrlapok pár perc alatt kitölthetők.
14:23
FEL