Akár az ingázás is beszámíthat a munkaidőbe

2018. szeptember 2. 08:11 | behir.hu

Az elmúlt évtizedben az okostelefonok és az állandó internetkapcsolat előretörésével egyre több ingázó már utazás közben elkezdi munkáját, ellenőrzi céges e-mail fiókját és válaszol az üzenetekre. A kutatók pedig úgy vélik, ezt a munkaidő részeként kellene rögzíteni.

A kutatók szerint amennyiben az ingázás során történt munkavégzést is elszámolják a munkaadók, mindenki számára sokkal komfortosabb és rugalmasabb munkamenet alakítható ki.

Norvégiában az ingázók úgy látták, a munkanapjuk részévé tehetik az utazási időt,de például az Egyesült Királyságban élők már nem – állítják a University of the West of England (UWE) kutatói, akik megvizsgálták az ingyenes internet használatát a közösségi közlekedésen. 

A Chiltern Railways vonatokon, amelyek például Birminghamből és Aylesburyből közlekednek a fővárosba, 40 hetes időszakot vizsgáltak 2016-ban és 2017-ben is – az út során több mint 5 ezer utas szokásait figyelték meg.

Az UWE most közzétett tanulmánya szerint rengeteg ingázó használja arra az ingyenes internetet, hogy utolérje magát a munkában, vagy előkészítse aznapi feladatait.

Ha az utazási idő munkaidőnek számítana, az komoly társadalmi és gazdasági hatással járna, például a járműveken beruházásokat kellene végrehajtani. Hiszen miközben a munkavállalók így sokkal mobilabbak lennének, ugyanakkor rendkívül fontos az is, hogy az itt végzett munka felügyelhető legyen"– nyilatkozta Juliet Jain, a tanulmány társszerzője az évenként megrendezett Royal Geographical Society (IBG) konferencián. 

Emellett a kutatásban leírták azt is, hogy mindezek érdekében több áramforrásra, mobil töltőpontra, ülőhelyre és asztalra lenne szükség a járműveken.

 

Forrás: Origo

További programok »

FEL