A természetben az élőlények összetett, bonyolult kapcsolatrendszerben élnek egymással. Közülük némelyik jelentős hatással van a velük együtt előforduló élő és élettelen környezetükre. A tudomány „ökoszisztéma-mérnököknek” is nevezi ezeket az élőlényeket. Ilyen, a saját környezetüket jelentősen átalakító élőlények például a hódok, amelyek képesek befolyásolni a folyók viselkedését, megváltoztatni a növényzet összetételét, és végső soron az egész tájat át tudják alakítani.
Magyar kutatók bizonyították, hogy gyepes élőhelyeken is van ilyen jelentős ökoszisztéma-átalakító tevékenység, melynek főszereplője egy madárfaj, a daru. Az Ökológiai Kutatóközpont kutatócsoportja ezt először a Hortobágyon bizonyította be, amely a darvak legjelentősebb magyarországi pihenő- és gyülekezőhelye.
A daru annak ellenére képes az ökoszisztéma jelentős átalakítására, hogy nem állandó lakója a területnek, hanem csupán a vonulási időszakban jelenik meg nagy tömegben. A vonulás alatt a darvak fő táplálékukat a kukoricatarlókon szedegetik, de sokszor a gyepeken is kutatnak, ahol ízeltlábúakkal, rovarfélékkel és azok lárváival egészítik ki az étrendjüket. A talajlakó gerinctelenek után kutatva erős csőrükkel felszabdalják, felvágják, forgatják a talajt a növényzettel együtt, így alakulnak ki az úgynevezett daruszántások. Ezeknek a területeknek a mérete általában csupán néhány négyzetméter. A daruszántások korábban is ismert tájképi elemei voltak a pusztáknak, de a tájban betöltött ökológiai szerepükről nem voltak ismereteink.
A fent említett kutatások rávilágítottak arra, hogy a darvak talajforgató tevékenysége nyomán olyan foltok alakulnak ki a gyepen, amelyeken tartósan kisebb a növényborítás, s rövid idő alatt nemcsak a növényzet szerkezetében, hanem a fajösszetételben és az ökoszisztéma működésében is jelentős változások következnek be. A daruszántásokon hamarabb sarjad a vegetáció, a nyitott foltok kedveznek a kétszikűek megtelepedésének. (Másutt inkább az egyszikű növények vannak jelen). A rovarbeporzású növények jelenléte is nagyobb mennyiségben tapasztalható, ami fontos táplálékforrás a beporzó közösségek számára. Például a ködvirág az, amely az elsők között megjelenik ezeken a részeken.
A gyepi madárfajoknál eddig nem volt ismert ilyen élőhely-átalakító tevékenység, ráadásul a darvak ezt a jelentős hatást mindössze néhány hét alatt fejtik ki.
Bár a kutatás a Hortobágyon zajlott, a kardoskúti Fehér-tó környékén is hasonló tapasztalatokról számolhattak be a szakértők. Ez a szikes tó az Alföldön az egyik legjelentősebb gyülekező- és pihenőhelye a darvaknak, számuk a csúcsidőszakban idén is meghaladta a 30 ezret. A daruszántások legnagyobb számban a tó körül alakulnak ki, mert a madarak az esti behúzás előtt nem közvetlenül a tóra szállnak be, hanem a környéki gyepekre. Ott gyülekeznek, bevárják egymást, s közben a föld alól hozzájutnak az állati eredetű táplálékhoz. Tavaly a Tatársánci-ősgyep pufferterületén is láttak hasonló daruszántásokat.
A Fehér-tó környéki daruszántások általában csupán néhány négyzetméteresek, kevés az összefüggő, nagyobb terület. Idén szeptemberben a tó déli oldalán egy félhektáros löszháton 8 ezer virágzó vetővirágot találtak. A vetővirág egy olyan növényfaj, amely a természetesen záródott gyepekben csak szálanként fordul elő, a nyitottabb gyepekben viszont jóval nagyobb egyedszámban. Az említett félhektáros, löszös gyepfolton 4-5 nagyobb daruszántás volt, ezeken jóval nagyobb egyedszámban virított a vetővirág, mint a löszgyep többi részén. Bebizonyosodott tehát, hogy a darvak talajforgató tevékenységükkel itt is jelentős ökoszisztéma-átalakítást végeztek.
Forrás: Körös Maros Nemzeti Park
