Ágyúlövések Gyulán a nándorfehérvári diadal emlékére

2017. július 20. 13:52 | behir.hu

Július 22-én, szombaton délben három ágyúlövés dördül a Gyulai Várnál a nándorfehérvári diadal emlékére. Ez a csata a magyar–török háborúk egyik legjelentősebb eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények hősiesen védték a mai Belgrád várát II. Mehmed török szultán nagy túlerőben levő ostromló seregével szemben. Egészen pontosan 561 évvel ezelőtt az egyesített keresztény sereg súlyos vereséget mért az oszmán hadakra, ami után mintegy hét évtizedes nyugalmi időszak következett.

II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a Szilágyi Mihály 7 ezres serege által védett várat. Az addig 10 ezer fős haderejével a vártól elzártan állomásozó Hunyadi János a július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán és csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály várat védő seregéhez.

Az egyesült haderő július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból, és a 70 éves szerzetes, Kapisztrán Szent János irányítása alatt álló keresztesek segítségével vereséget mért a török hadseregre.

Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire és hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon.

A győzelem mintegy hetven évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását. A csatát követően pápai rendelettel bevezetett déli harangszó a keresztény világban azóta a nándorfehérvári diadalra emlékeztet.

A Gyulai Várnál pontban délben eldördülő lövések Szabó Árpád hagyományőrzőnek köszönhetőek, aki gyulaiként nagy megtiszteltetésnek érzi a feladatot és azt is, hogy korábban több éven át dolgozhatott a várban. A történelmet mindig is szerette, ahogyan fogalmazott: a várban eltöltött évek fertőzték meg végleg.

Az eldördülő eszköz egy viszonylag könnyű, hordozható ágyú lesz, egy háromfontos tábori mozsár. A vonuló csapatokat könnyen és gyorsan fel tudták szerelni ilyen eszközökkel, kis mérete ellenére a kezeléséhez megfelelő szaktudás szükségeltetett.

A mozsárágyúkat eredetileg falbontáshoz használták, a nagy űrméret és a lövedékként használt kőgolyó lehetővé tette, hogy jelentős rombolást vigyenek végbe az erődítésekben. A lövések ezúttal azonban csupán jelzésértékűek lesznek.

Az 561 évvel ezelőtt történtekről az ország több pontján, például Budapesten, Hollókőn és Szegeden is megemlékeznek. A csongrádi megyeszékhelyen ismeretterjesztő előadással, lovagkori hadijátékokkal és táncbemutatókkal tisztelegnek a nándorfehérvári hősök emléke előtt.

 

Forrás: gyulakult.hu

További programok »

FEL