Agrárium: Fontos szabályváltozás történt az elővásárlási jogban

2023. szeptember 12. 19:16 | behir.hu

Július 1-től lépett hatályba az a törvényi lehetőség, amellyel 10 hektárig kifüggesztés nélkül lehet termőföldet vásárolni. A visszaélések kiszűrése érdekében eddig is komoly garanciális előírásoknak kellett megfelelnie az erre hivatkozó vevőnek, de egy friss veszélyhelyzeti kormányrendelet most tovább szűkítette ezt a lehetőséget.

A július 1-től kötött szerződések esetében kifüggesztés nélkül szerezhet földet egy pályakezdő gazdálkodó az első 10 hektárig – olvasható dr. Cseh Tibor András, a Magosz főtitkárának összefoglalójában.

Ezzel a lehetőséggel az a földműves élhet, akinek

- sem most, sem a korábbiakban nem volt több termőföld a tulajdonában, mint 10 hektár (ideszámolva a most megszerzendő föld területét is), egyúttal
- már legalább 3 éve maximum 20 kilométeren belüli lakóhellyel vagy üzemközponttal rendelkezik.

Ezek együttes feltételek, tehát mindkettőnek meg kell felelni a kifüggesztés alóli mentesüléshez.

Egy példával is szemléltetve :ha egy földműves személy valaha már rendelkezett összesen 5 hektár földdel (szerezte akár vásárlással, akár ajándékozással, akár örökléssel stb.), hiába nincs már azóta a tulajdonában, ezt a méretet is figyelembe kell venni. Ebben az esetben 5 hektár vásárolható kifüggesztés nélkül.

 

Csak földműves veheti ezt igénybe

Ez a lehetőség csak a földművesek számára áll rendelkezésre, tehát hiába lehet 1 hektárig földet vásárolnia az ilyen képesítéssel nem rendelkező személyeknek, azt továbbra is csak kifüggesztés mellett lehet megszerezni. Természetesen vannak olyan esetek, amikor ők is vásárolhatnak kifüggesztés nélkül, de ezek általában a családon belüli vásárláshoz vagy az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséhez kapcsolódnak. Ezeket a lehetőségeket itt vettük végig.

 

Csak 20 kilométere belüli vevő veheti ezt igénybe

A legalább 3 éve maximum 20 kilométeren belüli lakó vagy üzemközponttal rendelkező személyek vehetik csak igénybe a kifüggesztés nélküli vásárlás lehetőségét. Jó tudni, hogy a 20 kilométert nem a lakóhely illetve a föld pontos elhelyezkedése között kell figyelembe venni, hanem a föld fekvése szerinti település és a lakcím szerinti település közigazgatási határa között kell számítani. Előfordulhat tehát akár az is, hogy a lakóhely és a föld között 20 kilométernél nagyobb távolság van, mégis megilleti őt ez a lehetőség. A 20 kilométeres távolságot pedig nem légvonalban kell számítani, hanem közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton történő eléréssel. Erről itt írtunk részletesen.

 

Szőlőre vagy erdőre nem vonatkozik ez a lehetőség!

Egy friss veszélyhelyzeti kormányrendelet alapján csak szántó, legelő (gyep), illetve rét művelési ág esetén, illetve ilyen mellett „kivett” alrészletet tartalmazó földrészlet vonatkozásában lehet alkalmazni ezt a lehetőséget, a szűkítő szabályt pedig a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. Amire tehát nem vonatkozik a fenti lehetőség: a szőlő, kert, gyümölcsös, erdő vagy nádas művelési ág esetén (akkor sem, ha több alrészlet közül csak egy szerepel ilyen művelési ágban).

 

Kiemelt szerepe lesz a helyi földbizottságoknak

Nyilvánvaló, hogy a cél a pályakezdő gazdálkodók földhöz jutásának segítése volt, semmiképp nem a nagygazdálkodók gyermekeinek, családtagjainak kifüggesztés nélküli vásárlása. Pont ezért, hiába nem kell majd kifüggeszteni az ilyen szerződést, a kormányhivatal és a helyi földbizottság vizsgálni fogja a vevő ilyen földszerzését. Bekérhet adatokat majd például arról, hogy a vevő családtagjainak vagy azok cégének van-e és mennyi földje (akár tulajdon, akár használat), továbbá információt kérhet arról, hogy a vevő rendelkezik-e a föld megműveléséhez szükséges mezőgazdasági termelőeszközökkel. Amennyiben ezek alapján fennáll a spekulatív, visszaélésszerű magatartás veszélye, úgy megtagadásra kerülhet a szerződés jóváhagyása.

Forrás: Agrokép

Ezek is érdekelhetik

További programok »

Gazdaság

Szigorodik a termőföld művelésből való kivonása

Elfogadta az Országgyűlés azt a törvénycsomagot, mellyel több agrártárgyú jogszabályt is módosítottak. Dr. Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára az ennek részeként változott termőföldvédelmi törvény művelésből való kivonásra vonatkozó új szabályait mutatja be.
18:47
FEL