Áfa-csökkentést sürgetnek a baromfitenyésztők

2016. február 28. 14:30 | Varga Diána

Létfontosságú lenne a baromfi hús áfájának csökkentése – mondják az ágazati termelők. A sertéshús áfájának csökkentése miatt ugyanis kevesebben vesznek csirkehúst, így kénytelen voltak csökkenteni az árakat. Korábban a tejtermelők is az áfa-csökkentésért harcoltak, ők úgy tűnik sikerrel járnak.

Január elsejétől csökkent a sertés tőkehús áfája. Ezzel arányosan nőtt a kereslete is, amivel nemcsak a fogyasztók, de a boltok is nyertek. Ugyanezt szeretné elérni a többi ágazat termelője is, szerintük ugyanis az egyoldalú áfa-csökkentésnek negatív következményei lesznek. Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a február 11-i kormányinfón jelentette be, hogy a tejtermelők idén átmenetileg és tartósan is számíthatnak változásra.

Az egyik békési tehenészetben 1200 állatot tartanak, termelésük 40%-át teszi ki a tej. A cég vezetője azt mondja, a 2013-as és 2014-es pozitív év után egy negatív mérleget hozott a 2015-ös esztendő, ami az orosz embargónak, és az európai unió által eltörölt tejkvóta rendszernek köszönhető. Ez szerinte súlyos helyzethez vezetett, az áfa-csökkentés azonban tisztítaná az ágazatot.

Végh László, a Hidasháti Zrt. vezérigazgató szerint tisztulást hozna a tejtermékek áfa-csökkentése, ami árnövekedéssel is járna. Úgy véli, nagy szükség lenne rá, mert a termelők azt szeretnék elérni, hogy ne támogatásból, Európai uniós segítséggel és a magyar kormány által nyújtott nemzeti forrásból éljenek, hanem saját maguk tartsák fel az ágazatot, amiben nyereségesen tudnának termelni.

A baromfi ágazatban egyelőre úgy tűnik, nem számíthatnak a termelők hasonló segítségre. A Központi Statisztikai hivatal adatai szerint hazánkban az egy főre jutó hazai húsfogyasztás 56 kilogramm, ebből 25-25 kilogrammot tesz ki a sertéshús és a baromfihús fogyasztása. A termelők szerint a sertés tőkehús áfájának csökkentése ahhoz vezetett, hogy egyre kevesebben keresik a baromfihúst, ez pedig kifejezetten rossz hatással van az ágazatra. Medovarszki András, a Medovarszki Farm vezetője kérdésünkre úgy fogalmazott: rossz döntésnek tartják a baromfi-tenyésztők, hogy a sertés és a  baromfi-hús áfáját nem egyszerre változtatták meg. Mint mondta, tiltakoznak e lépés ellen, és próbálnak mindent megtenni érdekeik eléréséért, hiszen két olyan húsféléről van szó, ami helyettesíteni tudja egymást.”

Értesüléseink szerint a feldolgozó üzemek már jelezték a tenyésztők felé, hogy 235 forintnál nem lesz több a csirke kilónkénti felvásárlási ára, az önköltségi ár viszont 250 forint körül mozog, azaz veszteséget termelnek. Mint elmondták: ez azért aggasztó, mert áfa-csökkentés nélkül valószínűleg gyéríteniük kell az állományt.

FEL