Békés
A Békési Advent Vastag Tamás karácsonyi műsorával indul.
Békés városa izgalmas eseményekkel készül az év legvarázslatosabb időszakára, az adventre. Advent első vasárnapján, 2024. december 1-jén a Gödörben találkozhatunk. 16.00 órától Kálmán Tibor, Békés város polgármesterének köszöntőjével indul az első adventi hétvége, ahol igei gondolatokat hallgathatunk meg Surman László, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió hitéleti-missziós főigazgatójától. A délután folyamán közreműködik a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola kórusa, és fellobban az adventi koszorú első lángja is, majd Vastag Tamás karácsonyi műsorát hallgathatják meg az érdeklődők.
A résztvevők egész nap gyönyörködhetnek azünneplőbe öltözött Gödörben és az adventi koszorú fényében, délután 15.00 és 18.00 óra között pedig adventi vásárral várjuk az érdeklődőket. A következő adventi vasárnapokon vendégfellépők lesznek: Varga Feri és Balássy Betti, Johhny Moonlight és Sári Évi.
Gyula
A gyulai programok időpontjai:
10.00 Zséka interaktív, zenés gyermekműsora
11.00 Betlehemi kis jászolnál – a Calliope Színjátszó Kör előadása
15.00 Hevesi Imi bácsi adventi koncertje
16.30 Ünnepelj velem – Hajdu Klára és Szakonyi Milán koncertje
17.45 Karácsonyi dalok az Erkel Ferenc Vegyeskartól
18 órától dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Görgényi Ernő polgármester mond ünnepi köszöntőt, majd a Kossuth téren tartanak gyertyagyújtást, ahol Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola Gyermekkórusa közreműködik.